Tomboló bosszúvágy - Kritika

A magyar cím B-filmet sugalló banalitása ezúttal nem puszta félrevezetés vagy szándékolatlan félreértelmezés: ha léteznének még tisztes videotékák, ez a film a leghátsó polcon foglalna helyet. A Tomboló bosszúvágy megtekintése közben óhatatlanul is többször eszembe jutott a nemrég - megmagyarázhatatlan okoknál fogva - mozikba került A szomszéd fiú: nem nehéz párhuzamot vonni a két film között, hiszen se Rob Cohen, se pedig Sam Miller nem mutattak egy deka hajlandóságot arra, hogy mozijukat eredetiséggel, vagy ne adj Isten a műfaji elemek izgalmas felhasználásával tegyék vonzóvá.

A történet szerint Colin (Idris Elba) egy rabszállítóból történő szökése után megöli hűtlen élettársát, majd miután autójával a nagy vihar közepette balesetet szenved, betér Terry-hez (Taraji P. Henson), aki épp csajos estét készül eltölteni legjobb barátnőjével. A lányok mit sem sejtenek Colin múltjáról és szándékairól, így elborozgatnak, elcseverésznek, de a beszélgetés szerencsétlen irányt vesz és a kellemes, alkalmi szexszel kecsegtető estének lőttek. Tartok attól, hogy ott szúrták el a lányok, hogy Idris Elbának bort adtak és kicsit magára vette a megcsalásról és megcsaltakról alkotott véleményét Terry barátnőjének, akinek láthatóan nem lenne ellenére az, hogy Terry kicsit kirúgjon a hámból. Persze ezt az elméletemet kicsit aláássa a film végén bekövetkező fordulat (nem fordulat, nevezzük meglepetésnek, erről pár sorral lentebb még beszélek), de anélkül jól működne a teóriám.

Azonban nem csupán a cselekmény sablonokból építkezése az, ami alapján hasonlóságot lehet felfedezni a Tomboló bosszúvágy és a Jennifer Lopez-film között. Vagy a véletlen, vagy valami új trend folytán, de mindkét alkotás centrumában a mellőzött, elhanyagolt középkorú nő és a külső csábítás kísértése áll. Jennifer Lopez karaktere engedve a csábításnak belesétál a csapdába, ebben a filmben pedig szinte mindenki vagy a megcsalt, vagy a félrelépő, vagy a félrelépés aktusának gondolatával kacérkodó, vagy magát a gondolatot pártoló kategóriába esik.

Sam Miller persze nem játszik Cassavettes-t, inkább a thrillerre, feszültségkeltésre esküzik. Így óramű pontossággal lövi el a „házban csapdába esett nő”-típusú filmek jellemző cselekményjegyeit: először csak a gyanú merül fel, hogy a fickó füle mögött vaj van, melyet természetesen a legjobb barátnő fedez fel először. Majd a menekülés fel a lépcsőn, a gyilkos megsebesítése valami éles tárggyal, stb. Lehetne még sorolni, az összes itt van. Lemerném fogadni, hogy a legtöbben ismeritek ezeket a momentumokat, ahogy abban is biztos vagyok, hogy nem feltétlen viseltettek ezek iránt ellenszenvvel, nem is kell – meg van ezeknek is a bája, az egyszerű örömök is örömök. Viszont nehéz úgy izgulni valamin, ami ennyire látványosan képtelen/nem akar semmi újat, izgalmasat nyújtani a nézőnek. Kevés a pezsgőbontáshoz az, hogy a végén van egy ténylegesen váratlan csavar, aminek hatása nem tart tovább fél percnél. Jön, meglepődsz, lélekben megpaskolod a forgatókönyvíró vállát („Ügyes voltál, mehetünk tovább.”), majd megy tovább a film ugyanabban a kátrányszagos, jellegtelenségtől szagló mederben, mint amilyenben elindult. Az sem segít az élvezeten, hogy Idris Elba (de nem csak ő: mondhatnám akár Taraji P. Henson-t is) a képességeivel cseppet sem arányos nívójú szerepet kapott. Ahogy a műfajban, úgy benne is több van ennél, semmint hogy ilyen pongyolán megírt, nőket terrorizáló gonosztevő figurát játsszon.

Ugyanilyen mostoha sorsra jutott Sam Miller rendezése: gyengébb tv-sorozatokra jellemző képi világ uralja a filmet, amely még inkább ellehetetleníti az élvezetre, szórakozásra vágyó néző kedvét. Persze szögezzük le, hogy ez a része megbocsátható lenne, ha egyébként a sztoriban és a karakterekben lenne némi kraft, de így az egyetlen pont, ami valamelyest mulattató, az Idris Elba maga. Hiába méltatlan hozzá a film és a szerep, így is vannak pillanatok, amikor amolyan bűnös módon, de élvezet nézni a játékát. https://www.youtube.com/watch?v=Tq9p4beQRng