Vadon – Kritika

Mindenkinek végig kell járnia egy bizonyos utat az élete során (akár képletesen, akár valós értelemben), csak nem mindenki meri ezt megtenni. Cheryl Strayednek volt mersze meglépni, hogy három hónapon keresztül egymagában elbaktat Mexikótól Kanadáig, hogy számot vessen addigi életéről. Nem új keletű dolog ez: a városi ember kiszakad a környezetéből, és a természetben kénytelen érvényesülni, hogy addig önmaga elől is eltitkolt szívósságának és kitartásának hála lépjen túl a saját korlátain. Mondom, semmi trükk nincs itt, ha erről az oldalról nézzük. Ilyenkor fontos az, hogy egy adott történetet hogyan mesélünk el, és jelen esetben ez filmünk (talán) legfőbb kulcseleme: sallangmentesen. Jean-Marc Vallée a Mielőtt meghaltam után egy ismét erős – nem hiába Oscar-jelölt – karakterdrámával jelentkezett. McConaughey és Leto testi leépülésénél azonban (ha nem is sokkal) mégis erősebbnek vélem Miss Witherspoon megpróbáltatásait. Az egykori Doktor Szöszi már többször bizonyította, hogy többre hivatott ő egy szőke naiva eljátszásánál, ezúttal pedig mestersége legjavát nyújtja. Cheryl a hosszú utat ugyan egymaga teszi meg, de mégsem egyedül, hanem – ahogy az a hosszú magány során lenni szokott – az emlékeivel és gondolataival.

A film egyik erőssége ezek megjelenítése. Ezek a bevillanások, amik hova tovább rendszertelennek tűnhetnek, nagyon is pontosan rímelnek az emberi természetre, hiszen nem tudatosan, előre megírt dramaturgia szerint jönnek szembe a nézővel, hanem azon impulzusok nyomán, amelyek a főszereplőben akkor a legerősebbek. Hatások pedig érik hősnőnket, a gázpalack használhatatlanságától kezdve köröm leszakadáson át egészen a természetnek való kiszolgáltatottságon keresztül az emberektől való félelemig. Egyszerű hétköznapi dolgok ezek, amire az adott helyzetben mi is hasonlóképpen reagálnánk, éppen ezért átérezhető és hovatovább szerethető Cheryl karaktere. Witherspoon pedig smink nélkül, koszosan és elnyűtten vonzza a tekintetet, ahogy kezdeti, kislányos esetlensége finoman egyre inkább egy talpra esett nővé formálja, aki az elismerésünket a film végeztével mégsem eredményeivel, hanem az ehhez a kalandhoz való mersszel vívja ki. Ebben pedig méltó párja Laura Dern pont kellően derűs, mégsem eltúlzott naivaként funkcionáló anya figurája, aki akármennyire is ellentétes lánya karakterével, a rá gyakorolt hatást, a belőle merített erőt nem lehet megkérdőjelezni.

Számos helyen párhuzamot vontak Sean Penn Út a vadonba című rendezésével, azonban a bevezetőben említett, a nagyvárosi lét otthagyása Természetanyánk kedvéért toposzban, valamint megtörtént esetüket leszámítva ki is merülnek a párhuzamok. Míg ott egy ifjú férfi kalandvágytól vegyítve, saját igazát meg nem kérdőjelezve vágott neki a nagyvilágnak, hogy ezzel együtt rájöjjön kicsoda is ő valójában, addig itt egy sokkalta tudatosabb nő vet számot addigi életéről, és számtalanszor elbizonytalanodik tette helyességéről, már rögtön a legelején amellett, hogy szeme előtt egy határozott cél lebeg. Pont ezért válik többé az Úton, mint a legtöbb hagyományos roadmovie, aminek életigenlő hatása ha nem is azonnal, de szép lassan beissza magát az ember bőre alá. Pont, mint egy hosszú út során a por. https://www.youtube.com/watch?v=EYmpH5GyQPE