Hirdetés

Valami követ - Kritika

|

Hirdetés

Vannak filmek, amik annyira jók, hogy - akár az élet - utat törnek maguknak és meghódítják közönségüket. David Robert Mitchell rendező így járt második nagyjátékfilmjével. A Valami követ eredetileg csupán limitált vetítésben részesült volna, ám a film jó híre szájról szájra terjedt, végül oda jutott a dolog, hogy az amerikai mozikban egyre több és több helyen, egyre hosszabb ideig tűzték műsorukra a filmszínházak. Híre akkorára duzzadt, hogy aztán hozzánk is befutott, aminek végképp örülünk. Már csak azért is, mert így legalább többen felfedezik maguknak Mitchell előző alkotását, a kiválóra sikeredett The Myth of the American Sleepover-t. Persze úgy se járunk túl rosszul, ha mindez nem jön össze: örüljünk annak, amink van, márpedig a Valami követet látva elég sok örömködni valónk van; még akkor is, ha végigparázzuk azt a 100 percet, melyet megtekintésére szánunk.

it-follows
A Valami követ premisszája igazán szimplának mondható, legfőbb ereje pedig éppen ebből a látszólagos szimplicitásból fakad: adott egy tinédzserlány és egy (szexuális úton terjedő) átok, tinédzserlánynak meg kell szabadulnia az átoktól. Direkt egyszerűsítettem le, hogy szemléltessem, mennyire egyszerű esettel van dolgunk a történetet illetően. Ám legyen bármely szimpla, olyan szórakoztatóan paráztató filmet szült magából, hogy a műfaj rajongói összedörzsölhetik két kezüket. Hiába kételkedtem jómagam abban, hogy egy ilyen kiindulósztoriból elő lehet hozni egy igazán félelmetes és hatásos horrorfilmet, végül azt kellett tapasztalnom, hogy Mitchell megoldotta a dolgot és a nemi úton terjedő rémálom történetéből kihozta azt a maximumot (megfelelő visszafogottsággal), ami a műfaj rajongói számára üdítőleg hathat a sok középszerű horrorfilm után. Igen, téged nézlek, Insidious és Conjuring. A Valami követ itt van és nem tűri a jelenléteteket.
it-follows-film
A szexualitás viszonya a horrorfilmmel igencsak közeli, elég csak a nyolcvanas-kilencvenes évek (de mégis, főként a nyolcvanas évek) slasherjeire gondolni (helló Péntek 13-széria!), amelyekben az aktus maga kvázi előjelezte a közelgő brutális halálesetet. Új évezred lévén a dolgok persze megváltoztak nem is kicsit, a szex már nem tölt be olyan központi szerepet a műfajban, Mitchell kicsit át is variálta ezeket a motívumokat. Habár interjúiban tagadja, hogy filmjének története egyfajta válaszként tételezhető fel az említett dekád horrorhagyományaira, azért játsszunk el kicsikét azzal a gondolattal, hogy tényleg egy posztmodern horror alannyal van dolgunk. Habár a Valami követ nem nevezhető technikai értelemben slasher-nek (nem hullanak úgy az emberkék), az alapszituáció kicsit hasonlatos a zsánerdarabokhoz, már ha a megvalósítást és a szerkezetet vesszük figyelembe. Hősnőnk menekül előbb egyedül, majd barátaival együtt, miközben a veszély ott leselkedik minden utcasarkon. Késes, baltás gyilkos helyett szorultabb a helyzet: a fenyegetés megmagyarázhatatlan, akárcsak Michael Myers (Halloween) és megállíthatatlan, akár Jason Voorhees (Péntek 13), a szexualitás pedig minden eddiginél fontosabbá válik hőseink számára: vagy szexelsz, vagy egész hátralevő életedben menekülhetsz a lassan-de-biztosan közeledő alakok elől. Viszont ha szexelsz, akkor meg kell barátkoznod annak a gondolatával, hogy partnerednek átadod azt az átkot, ami Téged sújtott. Ördögi kör ez. A közösülés tehát itt nem egyenlő azzal, hogy perceken belül valaki felnyársal egy bitang nagy machetével. Ám sokkal jobb se lesz senkinek.
Maika Monroe and Jake Weary in It Follows
Mitchell filmje nem csupán egyes elemeiben hasonlatos a hetvenes-nyolcvanas évek horrorjaihoz, megoldásaiban is főként azokból táplálkozik: feszes tempót diktál, mégsem siet sehová, szereplőire időt hagy, ahogyan arra is, hogy kellőképpen átjárjon bennünket a frász. Félelemkeltésének mértéke és hogyanja nagyjából a Halloween és az eredeti Rémálom az Elm utcában közé lőhető be. Nyilván nehéz a nagy elődök után hasonlóan óriásit dobni és nem is arról van szó, hogy Carpenter klasszikusához mérem, de ugyanaz az attitűd jellemzi Mitchell rendezését is. A maga módján visszafogott és minimalista, de ez a minimalizmus csak a feszültséget és izgalmat generálja. Ódzkodik a véres csimbókoktól és nem futtatja ki erőszakorgiává a filmet, bár ez már az kiinduló ötlet miatt sem lett volna szerencsés. Mivel a lényeg itt azon van (ahogy ezt az egyik szereplő is kimondja), hogy az a valami lassan követ téged, a fő feszültségforrás épp ebből fakad. Nem kell valakinek késsel hadonásznia ahhoz, hogy beszarj tőle, elég annyi, ha az a valami közeleg feléd lassan, de biztosan. További párhuzam Carpenter Halloweenjával, hogy mindkét filmben az "ellenség" egy olyan entitás, melynek eredete és mibenléte megmagyarázatlanul marad (nem mintha ez baj volna), mely magyarázatra nincs is az égvilágon semmi szükség. Bár lássuk be, a film sikerét látva ezek után esélyes az, hogy valaki fogja magát és készít egy prequelt, melyben fény derül az entitás eredetére. Hülye ötlet lenne, de meg lehet lovagolni. És ha már Carpenterről volt szó, hát tegyünk említést a film zenéjéről, melyért a Disasterpiece a felelős és mely muzsika olyan gyönyörűen megidézi a régmúlt időket, hogy öröm hallgatni. Azon kívül pedig szerencsére nem csupán a nosztalgia miatt emlékezetes, de a fenyegető, baljós hangulathoz is nagyban hozzátesznek az elektronikus dallamok.
It+Follows+retro+movie+poster
Habár Mitchell két filmje (The Myth of the American Sleepover az egyik, a Valami követ a másik) két különböző zsánert céloz meg, így alapjáraton nem lenne elvárható tőle, hogy mindkettőben jeleskedjen, de itt épp ez a helyzet áll fenn. Az előző filmjére olyan jellemző atmoszférateremtés és kifinomult, már-már gyönyörű és gazdag operatőri munka ugyanúgy itt is megtalálható, karakterei pedig legalább annyira érdekesek, mint a The Myth...-ben. Stilisztikailag elsőosztályú képei és műfajérzékenysége olyan alkotót sejtet, aki erőteljes hanggal rendelkezik, és amely hangot őszintén remélem, hogy sokat hallunk a közeljövőben. (Egy interjú szerint több műfajban írt forgatókönyvet, kíváncsi volnék, hogyan néz ki egy science-fiction Mitchell-módra.) Hogy mennyire lesz maradandó a Valami követ sikere, nehéz megmondani. Instant klasszikust kiáltani nem fogok, mert értelmetlennek tartom, de az biztos, hogy ritkamód jókat lehet borzongani és izgulni Mitchell filmjén. Ez önmagában is jó eredmény, de ha hozzávesszük azt, hogy a film elkerüli az olcsó gimické válását és tisztelettel bánik mind a nézővel, mind pedig a műfajjal magával, az már tényleg nagy szó. Hasonlóan a tavalyi, nálunk be nem mutatott The Guest-hez (a jelen tárgyalt filmben a főhősnőt alakító Maika Monroe ebben is fontos szerepet töltött be), a történet szüli a stílust és nem fordítva. Mit akartok még? Azonnal rohanjatok a legközelebbi moziba és váltsatok jegyet a filmre! Aztán csak győzzetek a hátatok mögé nézni este, a kihalt városban. https://www.youtube.com/watch?v=TSRdd9h7orE  

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.