Akármennyire is szeretjük és tiszteljük Tim Burton-t, be kell hogy lássuk, az utóbbi időben sikerült a nevét néhány kófic produkcióhoz adnia, amelyekben inkább csak önmaga halovány árnyékaként jelent meg az egykor fényes sötétségben tündöklő maestro. Beszéljünk akár az Alice Csodaországban-ról, akár az Éjsötét árnyak-ról, valahogy félgőzön ment mindvégig - csupán nyomokban megvillantva zsenijét. Még ha próbálkozott is némi stílusváltással a Nagy szemek esetében, az se sült el olyan jól mint ahogyan azt szerettük volna, lévén, hogy a végeredményt illetve inkább hasonlított egy túltolt színészi alakításokkal megtoldott tévéfilmhez, semmint egy olyan nagy formátumú direktor munkájához, aki olyan remekműveket tett le az asztalra, mint az Ed Wood, vagy az Ollókezű Edward. A rajongók tehát joggal kérték már számon Burton-ön a régmúlt idők minőségi kreativitását, amelyet - örömmel jelenthetjük be - ezúttal egész szépen sikerült (legalább nagy részben) szállítania a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei-vel.
Nem egy olyan perfekt és állkapcsot leeresztő visszatérésről van szó azonban, ahogyan azt sokan szeretnék - a gyökerekhez való visszatérés ugyan megtörténik, de nem olyanformán, ahogyan azt esetleg várnánk. Vagy nem várnánk - rajongója válogatja. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei vitán felül olyan alkotás lett, amely egészen biztosan másként alakult volna más rendező kezei alatt és már ez a tény valamelyest jobbá teszi a hasonszőrű futószalag-produkcióktól. Van a filmben valami, ami folyamatosan emlékeztet minket arra, ki állt a kamera mögött: legyen az a képi világ, egyes karakterisztikák, vagy épp az önmagát sohasem túlzottan komolyan vevő hangulatiság. Mindezek a film ilyen-olyan problematikus aspektusai mellett is dominánsnak hatnak és képesek ellensúlyozni azokat.
A film kiindulópontja alapvetően a rendezőre szabott: adott egy fiú, aki képtelen beilleszkedni saját korosztályának közegébe. Minduntalan gúnyolódások céltáblájává válik, a lányok körében népszerűtlen, egyetlen igazi barátja a saját nagyapja, aki viszont a valóság talajától egyre jobban és jobban eltávolodik - legalábbis a normalitás szűrőjén keresztül nézve mindenképp. Szüleivel való viszonya mostoha - édesapja csak félvállról törődik vele, míg édesanyja talán mégúgyse. Amikor nagyapja titokzatos körülmények között elhalálozik, Jake (Asa Butterfield alakításában) számára lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekkorában oly sokszor hallott rémmesék mögé nézzen és megtudja, ki volt ő valójában és hogy egyáltalán: igazak-e vagy sem azok a mesék Vándorsólyom kisasszonyról és különleges gyermekeiről.
Tim Burton szokásához híven nagy figyelmet fordít a hangulat megteremtésére és arra, hogy a főszereplő karakterek különcségét kiemelje, ezekben pedig az elvárásoknak megfelelően jeleskedik a direktor. A hangulat több jelenetben a történésekhez megfelelően darkos és ifjúsági filmhez képest meglepően horrorisztikusnak bizonyul, gondoljunk akár a nagyapa holttestét körülölelő képsorokra, vagy épp a Samuel L. Jackson karaktere által irányított Üresek némely támadására. Nem mondható egyedülállónak, hogy egy young adult mozi feszegeti a felsőbb korhatár határait, de mégis hatásosabbnak hat, ha azt Burton teszi a maga stílusában - főként úgy, hogy azt olyan groteszk humorral teszi, amilyet a gyermekek képességeinek prezentálásában, valamint Sam Jackson egész színészi játékában lelhetünk fel.
Mindez játékossággal vegyül és a rendező kreativitását ha mégoly felmelegített formában is, de fellelhetjük a filmben. Több ízben is érezhetjük a rendező keze nyomát olyan jelenetekben, mint az emberfeletti képességekkel megáldott fiatalok bemutatása, amelyet nézve megint bebizonyosodott, hogy kevesen tudnak olyan természetességgel bemutatni egy olyan gyereket, akinek a tarkóján egy szörnyéhez hasonló száj rejtezik. Vagy beszélhetnénk a fiúról, aki láthatatlan és mégis a film egyik legviccesebb karakterének bizonyul. A jelenetről, melyben egy évtizedek óta a tenger alatt sínylődő hajó feltámasztásának lehetünk szemtanúi. De legfőképpen említhetnénk a fergeteges finálét, amely egy a régi iskolát idéző csontvázharcával lazán a film legélvezetesebb jelenetei közé sorolhatja magát. És ami annyira, de annyira hamisítatlan Tim Burton, hogy le sem tagadhatná keze nyomát az alkotó.
A Vándorsólyom kisasszony legnagyobb attrakciói közé azonban mégsem feltétlen az olyan külsőségek tartoznak csak és kizárólag, mint a látvány, vagy a helyenkénti akciójelenetek, de Burton magáénak tudhat két olyan színészt is, akik jelenlétükkel bármikor képesek biztosítani azt a fajta minőséget, amitől egy film több lesz puszta iparosmunkánál. Első körben Eva Green hengerel le bennünket határozott megjelenésével Vándorsólyom kisasszonyként - egészen elbűvölő és tiszteletet parancsoló jelenség a maga kis fekete kosztümjében, pipával a szájában és igazán nem volna cseppet sem meglepő, ha a színésznő újabb rajongókat köszönhetne a szerepnek hála. Hozzá hasonlóan Samuel L. Jackson is végigparádézza az egész filmet és a halálos komolyságot félredobva jeleníti meg a történet fő nemezisét. Játéka nagyban tartalmaz humort és némi öniróniát, rajzfilmbe illő frizurája és igazi, képregényes gonosztevőkre hajazó tervei és szövegelései mind pokoli szórakoztatóvá teszik jelenlétét - le sem tagadhatná a színész, hogy élvezte a rendezővel való munkát. Úgy válik fenyegető jelenséggé, hogy közben látjuk: lubickol a szerepben és nem rest viccet csinálni a karakterből. Kompenzálja a film esetleges hibáit (Eva Green-nel egyetemben), nem várt könnyedséget biztosítva egyes jelenetekhez. Asa Butterfield velük szemben inkább csak tisztességes játékot nyújt, akiről a figyelem folyton-folyvást elterelődik vagy a nálánál izgalmasabbnak tűnő karakterek, vagy pedig a jobb színészek irányába. Nem feltétlen az ő hibája, megtesz mindent - egyszerűen csak ilyen intenzív színészi jelenlét mellett nem könnyű istenigazából érvényesülni.
A problémák persze minden pozitívumtól függetlenül jelen vannak, a rendező egyéb filmjeihez hasonlóan pedig forgatókönyvbeli gondokról beszélhetünk. Egyes pontokon például fájó hiányosságok figyelhetők meg, amelyek aláássák egynéhány karakter jelentőségét (Judi Dench Gulipán kisasszonya fájóan keveset szerepel), de az is előfordul, hogy csupán hányaveti módon vázolódik fel némely szereplő közti viszony (az apa-fiú kapcsolatba jobban belemehettek volna), a direktor filmjeire jellemző pompásan gótikus díszletek pedig kicsit hiányoznak - de mindezek sem képesek elvenni a film erényeit. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei jobb pillanataiban visszatérés a rendező szebb napjaihoz, rosszabb pillanatai pedig csak inkább haloványak és csupán cselekménybeli hiányoktól gyengélkednek, amiket viszont könnyen ellensúlyoznak a film szépségei.
Mindent összevetve Burton rég készített ilyen szórakoztató filmet és legyen bármily problematikus a végeredmény részleteiben, szorult bele annyi kreativitás és játékosság, hogy kiemelje saját magát az átlag középszerből és képes legyen visszaadni valamit a rendező régebbi filmjeinek ötletességéből. Ezen a ponton talán nem valószínű, hogy ennél közelebb kerülünk ahhoz a "nagy visszatérés"-hez, de nem is baj: nem lesz abból semmi bajunk, ha ezentúl ilyen lightosabb, de mégis a direktor érdeklődési körébe tartozó témákat boncolgató filmeket látunk tőle.
Értékelés: 78%
Kiknek ajánljuk?:
- Azoknak, akik falják a young adult-filmeket!
- Azoknak, akiknek hiányzott már egy igazán szórakoztató Tim Burton-film!
- Azoknak, akik kíváncsiak, miként nézne ki egy X-Men film Burton rendezésében!
Kiknek nem ajánljuk?:
- Azoknak nem, akik Tim Burton történetmesélői stílusát nem tartják túl kiforrottnak.
- Azoknak nem, akik szerint Samuel L. Jackson túl sok filmben szerepel - és ezáltal unják őt.
- Azoknak nem, akik már nagyon unják az ifjúsági filmeket.