Bűnös élvezet? Van értelme ennek a kifejezésnek a filmek világában, vagy ez is csak egy üres sallang, amit ráaggatunk bizonyos filmekre, amik objektíven nézve siralmasan rosszak, de szégyelljük magunknak bevallani, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis közel állnak a szívünkhöz? Egyértelmű válaszról itt szó sincs, a kettő felvetés korántsem zárja ki egymást, melyet mi sem bizonyíthat jobban, hogy a Marvel-filmek filmszakmai szemmel talán legigénytelenebb darabjainak egyikét, a most 15 éves A szellemlovast mind a mai napig felemlegetjük.
A történet egy kaszkadőrmotorosról, Johnny Blaze-ről szól, aki egyezséget köt az ördöggel, Mephistóval (Peter Fonda), hogy haldokló édesapját megmentse. A megállapodás kimenetele azonban másképp sül el, sőt, Blaze egyenesen egy vadnyugati legenda főszerepében találja magát, mint a legújabb Szellemlovas, akinek az elszökött gonosz lelkeket kell a pokolba visszaterelni. Ehhez azonban szembe kell néznie Blackhearttal (Wes Bentley), aki nem hagyja könnyen magát eltiporni egy holmi jött-ment, halálfejű motoros által.
Nem mondom, hogy ez bárminemű értékítélet a film felett, de érdekes, hogy A szellemlovas azt a néhány Marvel-matérián alapuló mozgóképet képviseli, melyekben a képregények egyik legjelentősebb alakja, Stan Lee nem cameózik. Ez persze nem jelent semmit, viszont az azért figyelemreméltó, hogy Lee nemhogy vendégszereplőként, de egyéb más funkcióban sem vette ki a részét a munkálatokból. A rendezői székben ülő Mark Steven Johnson (Daredevil - A fenegyerek) azonban teljes mellbedobással "nyomja fullba" a B-filmek karakterisztikáit, ami bár magában hordozza a minőség elodázását, mégis van benne valami őszinte báj, ami miatt nem lehet utálni ezt a filmet.
Az egyik indok lehet a főszerepet alakító Nicolas Cage személye, akinek a neve mára sajnos összeforrt a kritikailag nem túl jól muzsikáló filmalkotásokkal (persze azért akad egy-egy kivétel is közöttük, mint például a tavaly debütált Pig), de ennek ellenére a magát nem pusztán színésznek, de thespiannak (ami nagyjából annyit tesz, hogy színházi előadó) nevező művésznek van egy kisugárzása, ami a legelborultabb filmeket is egy fokkal nézhetőbbé képes varázsolni.
A szellemlovas koncepcióban, narratívában és struktúrában egyáltalán nem hasonlítható például Willy mesevilágá-ra, sokkal inkább mondható egy összecsapott akciófilmnek, amiben van egy karakter, esetünkben Johnny Blaze, aki maradéktalanul kielégíti a coolságért szomjazókat. Felkapja a bőrdzsekijét, motorra pattan, és lángoló halálfejjel járja az utat és űzi az ellent. Az már persze örökre rejtély marad a számunkra, hogy miképp nézett volna ki ez az egész, ha a kormánynál nem Cage, hanem egy Eric Bana vagy egy Johnny Depp ül, ugyanis először az ő nevük is felmerült, mint lehetséges Szellemlovas-megformáló. A fentebb említett szempontból nézve végül nem vált a film kárára, hogy Cage-re esett a választás, de ettől függetlenül volt ennek a szerepnek egy árnyoldala is, ami a színész mélyrepülésének egyik fő löketét jelentette (a sikátorban feltűnő Rebel Wilsonnak pedig pont első filmes szereplése volt).
Valljuk be, egyáltalán nem jó film A szellemlovas, de ez valószínűleg nem újdonság remélhetőleg senki számára. A bűnös élvezet faktorát azonban tökéletesen kimeríti, ami többek között a mára már legendává vált, több filmben is visszatérő Cage-rage-ben is tetten érhető. Lehet, hogy ez a megemlékező cikk nem annyira hurráoptimista, mint a legtöbb nosztalgiázó iromány, viszont egy valamit nem veszek el a filmtől én sem: ez egy popkulturális jelenség, ami minden hibájával együtt - és valahol nekik köszönhetően - vált igazán emlékezetessé és szórakoztatóvá. Isten éltesse!