Hirdetés

Visszatekintő: Harry Potter és a Félvér Herceg

|

A hatodik tanév a Roxfort falai között sok tekintetben egészen felemás, de elődjéhez képest sokkal magabiztosabb léptekkel jár a felnőtté válás, és ezzel együtt az elkerülhetetlen finálé irányába.

Hirdetés

A cikk a Harry Potter és a Félvér Herceg 15. évfordulója alkalmából lett felfrissítve.

Nehéz a filmadaptációk sorsa. Pláne egy akkora rajongóbázissal rendelkezőé, mint a Harry Potter, hiszen olvasóiban még élénken él a könyvek emléke. Mit húzzunk ki? Mit tartsunk meg? Esetleg mit rakjunk még bele, hogy a lehető legtöbben elégedettek legyenek? David Yates második Potter menete is ezek mentén próbál haladni és ha nem is maximálisan, de sikerrel veszi az akadályokat.

Az eredetileg 2008 őszére pozícionált Félvér Herceg premierjét a Warner kénytelen volt átköltöztetni 2009 nyarára, mivel a stúdió arra az évre annyira túlnyerte magát Christopher Nolan Sötét Lovagjával. Persze az is lehet, hogy nem készültek volna el időre (fél évvel a premier előtt mindössze egy képanyag nélküli előzetessel tudott csak előrukkolni a stúdió), így viszont a kis túlélő kalandjait már egyre inkább közömbösséggel fogadó közönség hatodjára valósággal ki volt éheztetve egy újabb roxforti tanévre. Mégis sokak hatalmas csalódásként élték meg David Yates újabb rendezését, és a könyvhűség számonkérése közben elfelejtették észrevenni annak temérdek érdemét.

Hirdetés

Mielőtt azonban jobban kitérnék a filmre, ismét mélázzunk el Rowling munkásságán. A Tűz Serlegével az írónő egyre dagályosabban kezdett el írni, és számos olyan elemet emelt bele a történeteibe (mint például a média és a politika), amik amellett, hogy az ő életére is egyre nagyobb hatást gyakoroltak, jelentősen túlmutattak egy ifjúsági regénysorozat keretein és annak olvasóközönsége ízlésvilágán. Ez a színvonalat tekintve a Főnix Rendjében bosszulta meg magát, ellenben a Félvér Hercegben már némileg javult a helyzet, annak ellenére, hogy a kiadó az írónő kérése ellenére sem adott plusz időt a könyv megírására, csakhogy újszülött fiával több időt tölthessen. Ezért lehet az, hogy a hatodik kötet történetszála számos párhuzamot mutat a Titkok Kamrájáéval (egy rejtélyes könyv és annak tulajdonosával kapcsolatos reveláció), miközben a szokásos krimi vonal is a lehető legkevesebb meglepetést tartogatja. Mindemellett a politika továbbra is erőteljesen képviseltette magát és szereplői érzelmi világára is nagyobb hangsúlyt fektetett.

Tehát sok tekintetben a Chris Columbus óta először duplázó rendező Yates, valamint az előzőleg önmagát szabadságolt forgatókönyvíró, Steve Kloves nem voltak könnyű helyzetben, ezért a filmre való átültetés közben némileg áthelyezték a hangsúlyokat. Amit az eredetiből elvettek, azt máshol kipótolták (ezért megy is a rajongók részéről az anyázás), de közben az eredeti mű szellemisége, lényege egyáltalán nem veszett el. A sötét, nyomasztó atmoszféra rátelepszik az emberre, de közben önfeledten röhög a sokszor már Richard Curtis munkásságát megidéző romantikus betéteken. Általában ezt a túlzott könnyedséget róják fel a rajongók a Félvér Hercegnek (tény és való, hogy a patikamérlegen való porciózás nem mindenhol sikerült maradéktalanul), ugyanakkor a szokásosan grandiózusságot reklámozó marketing ellenére ezt a készítők a nyilatkozataikban sosem tagadták, és erre a könnyedségre szükség is volt az ötödik rész zárkózott sötétsége, valamint a finálé kilátástalan depresszivitása között.

Ráadásul a hatodik epizód játszik a sorozatban a legtöbb műfaji sajátossággal (a szokásos ifjúsági fantasy és már említett romantikus komédia mellett van itt thriller, krimi, sőt még horror is), és ezek szinte mindegyikéből jelesre vizsgázik. Ennek tetejébe Yates az előző rendezésénél sokkal tudatosabban használja a filmnyelvi eszközöket: Bruno Delbonnel csodálatosan hosszú snittjei sokszor még Cuarón vízióira is rávernek, a temérdek - sokszor csak a háttérben megbújó - vizuális geggel ismét él és lélegzik az egész varázslóvilág, a csend tudatos használatával pedig hol a feszültséget növeli nagyszerűen (mint például a barlangi jelenetben, vagy a gyilkosságot megelőzően), hol pedig a bánatot fejezi ki végtelenül hatásosan (az üres Nagyterem vagy igazgatói iroda ezerszer hatásosabb és - filmes szempontból - olcsóbb Rowling közhelyes, majd minden szereplőt felvonultató megemlékezésénél).

Sőt! Yates számtalan filmes idézetet is tesz. Ezek jobbára a sorozat korábbi darabjaira utalnak vissza egy-egy beállítással, mint amikor a szereplők betérnek Olivander kiégett boltjába, vagy amikor a Roxfort Expressz beérkezik az állomásra, ezzel fejet hajtva az első rész előtt, ugyanakkor műfaji klasszikusok sem maradnak ki. A toronyban játszódó finálé egy röpke pillanatig a Die Hardot idézi meg (csak ezúttal a most is nagyszerű Alan Rickman van a másik oldalon), míg az utolsó képsorok, amint a szereplők nézik az egyre távolodó Fawkes-ot A Birodalom visszavág hasonló befejezését, minek után a könyv (és némileg a film is) hasonló szerepet lát el - tehát az abszolút negatív végkifejletet - mint Kershner klasszikusa. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ha pedig már a színészek szóba jöttek: ezúttal már nem az újoncok kerülnek feltétlenül előtérbe - noha Jim Broadbent habókos Lumpsluck professzora így is frenetikus, ahogy az ifjú Voldemortok, Hero Fiennes-Tiffin és Frank Dillane is - hanem a "nagyöregek". A főszereplő trió szemmel láthatóan élvezi a szerelmi huza-vonákat (Radcliffe azért birkózik), a már említett Rickman arcrezdüléseiben benne van a teljes karaktere, a prímet azonban az ezúttal nagyobb teret kapó Tom Felton labilis Malfoy-a és Michael Gambon már-már Gandalfi magasságokba emelkedő Dumbledore-a viszi. 

Az említett hangsúly áthelyezés persze nem járt áldozatok nélkül. Az új mágiaügyi miniszter és ezzel a politikai vonal ment a kukába (ez mondjuk nem feltétlenül baj), a film végi rajtaütést helyettesítő Odúbéli összecsapás viszont amolyan tessék-lássék módon lett beillesztve, ahogy a finálé is kissé sutára sikeredett, amit legalább Tim Burton egykori asszonykájának a megnövelt szerepeltetésével próbáltak ellensúlyozni. Mégis minden hibája ellenére a Félvér Herceg egy sajátos műfaji egyveleg, ezzel együtt pedig a sorozat egyik legszórakoztatóbbja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.