Hirdetés

A SZIN-en is bemutatkozik a Programozd a jövőd! projekt

|

Semmiképp se hagyd ki a nyár utolsó nagy eseményét, a Szegedi Ifjúsági Napokat, ahol a legnépszerűbb hazai előadók mellett az informatika szakma is szórakoztat többek között 3D nyomtatással, VR-ral és programozással.

Hirdetés

A nyári fesztiválszezon, a tavalyi mély álmából felébredve, idén újult erővel várta a szórakozni vágyó fiatalokat. A számos esemény után a nyár zárásaként még érkezik a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol augusztus 25-29. között nem csak a zenei programokkal, hanem a tanulmányaikat is érintő pályaorientációs kitelepülésekkel is találkozhatnak a látogatók. Idén először mutatkozik be a Programozd a jövőd! projektje a szegedi fesztiválon, ahol az informatikában rejlő lehetőségeket ismerhetik meg a fiatalok.

Hirdetés

Programozd a jövőd!

A Kormányzati Informatikai és Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért által létrehozott Programozd a jövőd! projekt szívügye, hogy az informatikai felsőoktatásban olyan naprakész képzési anyagokhoz és vizsgalehetőségekhez jussanak a hallgatók, amelyek keresettek az informatikai munkaerőpiacon.

Céljuk továbbá, hogy minél több középiskolás diák válassza az egyetemi informatikai képzéseket, hiszen az informatika számtalan nagyszerű pályát és biztos megélhetést biztosít az egyetem elvégzése után.

A projekt számos olyan pillért épített ki, ami széles körben, több korosztály számára nyújt informatív és gyakorlati segítséget. Ide tartozik az informatikai kutatások támogatása, informatikai pályaorientációs előadások, a felsőoktatási képzések, illetve digitális élményközpontok.

Pályaorientációs előadások

A pályaorientációs előadások az IT szakmába való belépés ösztönzését és társadalmi elismertségének növelését célozza az IKT vállalkozások bevonásával. Az összehangolt motivációs akciók keretében középiskolákban, rendezvényeken, ismeretterjesztő workshopokon, bemutatók és interaktív szemléletformáló előadások keretében kerülnek megrendezésre, kiemelten a 12-19 éves korosztálynak célozva.

Felsőoktatási képzés

A projekt kiemelten foglalkozik a felsőoktatás és a munkaerőpiac igényeinek összehangolásával, ennek érdekében számos olyan képzést hoztak létre, ahol az elméleti tudás mellett valódi munkaerőpiaci tapasztalatra is szert lehet tenni. Ilyen a felsőfokú kooperatív képzés, ahol a gyakorlati időszakot - ami két fél év - éles körülmények közt, egy cégnél tölti a hallgató. Ezzel a lehetőséggel a felsőoktatási tanulmányok során a hallgató elérheti, hogy az iskolapadból kikerülve egy jól fizető, stabil munkája legyen. A projekt standjánál lehetőség nyílik megismerni a képzés hátterét, és az érdeklődőket olyan hasznos tanácsokkal látják el, ami után felkészülten kezdhetik meg a leendő tanulmányaikat.

Digitális élményközpontok

A projekt kiemelt figyelmet fordít a felnövekvő generáció digitális készségeinek fejlesztésére, az informatikai továbbtanulás népszerűsítésére.

Felismerve azt, hogy a foglalkozásokat már egészen kis korban érdemes elkezdeni, a projekt 3 digitális élményközpontot hozott létre, ahol az általános- és középiskolás diákok - tanáraikkal, és akár szüleikkel - interaktív foglalkozások keretében ismerhetik meg a virtuális valóságot.

A három Digitális Élményközpont - az EDU&FUN Budapest, a DigITér Debrecen és a Mobility-Győr -, ahol az érdeklődők elmélyülhetnek a robotika és a robotprogramozásban, játszhatnak a legújabb humanoid robotokkal, valamint az okoseszközök segítségével közelebb kerülhetnek a digitalizáció világához.

Az informatikai játékok nem csak tanulhatóvá, de élvezhetővé is teszik az informatikát, amelyekkel az SZIN helyszínén is találkozhatnak a fesztiválozók. A rendezvény teljes ideje alatt várják azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek az informatika, és az informatikai továbbtanulás iránt, az egyetemi hallgatókat, és mindazokat, akik IT szakon képzelik el a jövőjüket. Az érdeklődők megismerkedhetnek a 3D nyomtatással, a VR technológiával és is bepillantást nyerhetnek a programozásba is, illetve izgalmas kvíz nyereményjátékkal letesztelhetik a tudásukat, amelyet a projekt standjánál ajándékokkal jutalmaznak.

Ha felkeltették az érdeklődésedet az egyetemi informatikai képzések és pályaválasztás előtt állsz, akkor látogass el a programozdajovod.hu, illetve a felvi.hu weboldalakra és tudj meg többet ezekről a képzésekről!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.