Számtalan színdarabban, valamint kisebb-nagyobb filmekben láthatta már őt a közönség a kétezres évektől kezdve, de egészen a 2009-ben indult Modern családig mondhatni parkolópályán mozgott. A siker és elismertség késve érkezett meg számára, de az idehaza is szeretett szitkommal örökre belopta magát a tévénézők szívébe Ty Burrell, aki ma ünnepli 55. születésnapját. Köszöntés gyanánt összeszedtünk tíz érdekességet a sorozatról, ami meghozta számára a hírnevet.
Majdnem lecsúszott Phil szerepéről
Az Egyesült Államokban az ABC csatornán volt látható a sorozat, a tévéadó fejesei azonban nem bíztak a családfő szerepére kiválasztott Ty Burrell színészi képességeiben. Mondván: látták korábbi munkáját, a mindössze egy évadot megélt Back to You-t, és féltek, nem lesz elég erős, hogy elvigye a hátán a szériát. Az alkotók azonban Tyt szerették volna és készítettek vele egy próbafelvételt, amely meggyőzte a fejeseket, hogy Burrell a tökéletes választás.
Egy rém modern amerikai család
Nem szokatlan, hogy a tévésorozatok kezdeti munkacíme eltér attól, amellyel végül képernyőre kerül. Így volt ez a Modern család esetében is, amelyet a készítőpáros, Christopher Lloyd (nem összetévesztendő a színésszel) és Steven Levitan eredetileg My American Familynek nevezett volna.
Két csatorna is becsukta a kaput a készítők előtt
Lloyd és Levitan megkereste a nagy amerikai tévéadókat, ám a CBS és az NBC sem kért a Modern család ötletéből. Előbbi a stílus, az egykamerás, azaz közönség nélkül felvett, dokumentarista komédia kivitel miatt mondott nemet, akárcsak az NBC, ugyanis náluk több, hasonló szitkom is futott abban az időben. Így került a Modern család forgatókönyve az ABC-hez, amely lecsapott az ötletre.
Megtérült a befektetés
Kockázatosnak tűnt, de többszörösen behozta az árát. A Modern család lett ugyanis az ABC leghosszabb ideig futó szitkomja, melyet 11 éven át láthatott a közönség. 11 évad, 250 epizód és 75 Emmy-jelölés a mérleg, melyből 22-t díjra is váltottak.
Nemzetközi siker
A Modern család nemcsak hazájában, hanem szerte a világon népszerű sorozattá nőtte ki magát. Nagy sikerrel és nézettséggel vetítették több helyen is, három ország pedig elkészítette a saját, helyi változatát. Chilében 2015-ben került képernyőre a Familia moderna, annyi változtatással, hogy Mitchell és Cameron nem örökbefogadással jutott babához. A sztori szerint az egyikük egy részeg kaland során lefeküdt egy nővel, aki rájuk bízta a gyereket.
Az iráni verzióban már nagyobb átalakítások történtek: Mitchell és Cameron kettőséből heteroszexuális pár vált, akik meddőség miatt döntöttek az örökbefogadás mellett, Haley-ből pedig tinifiú-karaktert varázsoltak a helyi készítők. A harmadik ország, ahol elkészült a saját Modern család, Görögország volt. Egyik verzió sem lett azonban olyan sikeres, mint az eredeti, amerikai változat.
Leplezett terhesség
Phil kedvesét, Claire-t Julie Bowen alakította, aki a legelső, pilot epizód forgatása során ikreivel volt várandós. Bowen terhesen ment el a válogatásra is, és könyörgött a készítőknek, hogy megkaphassa a szerepet, akik végül a képkivágásokkal, valamint egy-egy nagyobb tárggyal takarták el az állapotos Julie hasát. A gyermekek megszülettek, a színésznő pedig visszatért a forgatásra.
Ariel Winter édesanyját ki akarták tiltani a forgatásról
Nem egyszerű a gyermekszínészek élete, főleg ha saját családjuk nehezíti meg a dolgukat. Az Alexet alakító Ariel Wintert saját édesanyja tartotta lelki terrorban, állandóan kritizálta lányát a súlya, valamint teljesítménye miatt. A producerek hallva, hogyan bánik Ariellel, ki akarták tiltani a nőt a forgatásról. A színésznő később többször is beszélt arról, milyen mérgező környezetben teltek a gyermekévei.
Vietnámi baki
A sorozat legelső része arról szól, hogy Mitchell és Cameron örökbe fogadnak egy ázsiai kislányt, akiért egészen Vietnámig utaznak. A történet azonban nem passzolt a valósághoz, ugyanis akkoriban, tehát 2009-ben a vietnámi törvények nem tették lehetővé az örökbefogadást az egyedülálló szülők vagy azonos nemű párok számára.
Az elhunyt stábtag
A Modern család rajongói nemcsak a színészeket, hanem az állati szereplőket is imádták, így az állandó stábtag, a Stellát játszó kiskutya is sokak kedvence volt. Jay háziállatát egy Beatrice nevű eb keltette életre, aki sajnos nem sokkal azután, hogy leforgatták az utolsó epizódot, elpusztult. Halálát műtét során fellépő komplikációk okozták.
Mindegyik szereplő megünnepelhette a születésnapját
Az országos csatornás sorozatokban, amelyek ősztől nyárig futnak, visszatérő elem az ünnepség. Legyen szó hálaadásról vagy karácsonyról, minden fontosabb amerikai piros betűs nap külön epizódot kap, és nincs ez másképpen, ha születésnapról van szó. Minél nagyobb a szereplőgárda, ez annál nagyobb kihívás, ám a Modern család 250 része során a készítők minden főszereplőnek megadták a lehetőséget, hogy felköszönthessék őket a többiek. Nem mindenkinek szenteltek egy teljes epizódot, de mindenki ünnepelhetett rövidebb-hosszabb jelenetek erejéig.