A nyolcvanas-kilencvenes évek Magyarországának egyik legszeretettebb és leghírhedtebb énekeséről sorozatot készíteni nem feltétlen egy olyan döntés, amely mindenképp bizodalmat vált ki az emberből. Először is azért, mert nemigen van tapasztalatunk abban, hogy saját sztárjaink életét dolgozzuk fel mozgóképen, plusz, van annyira megosztó jelenleg az ő és családja személyisége, hogy forgatókönyvíró legyen a talpán, aki megtalálja azt a megfelelő arany középutat.
Az újonnan indult RTL+ (az RTL streaming szolgáltatója) kínálatába felkerült A Király tehát nem feltétlen indul előnyből, sőt. Átlépve azonban saját árnyékukat, szépen arrébb tolva A mi kis falunk, a Keresztanyu és a Drága örökösök csereszavatos karaktereit és olcsó humorát, kvázi HBO-szintre lépve egy korhatáros, finomkodástól mentes sorozatban mutatják be Zámbó Jimmy-t. Úgy, hogy közben egy komplex, érdekes karaktert kerekítenek belőle.
A Király a pilot epizódban Zámbó fiatal éveibe kalauzol el bennünket (a hetvenes évek végére), ahol láthatjuk, amint felszolgálóként próbál pénzt keresni, miközben azon van, hogy eltartsa nála idősebb barátnőjét, majd gyermekeit. Az ifjú Imrének énekesi ambíciói vannak, szabadidejében zongorázik, énekelget, egyik nagy álma pedig, hogy hivatássá váljon számára mindez és lassan eljut oda, hogy klubokban, bárokban lép fel. Az, hogy ő milyen életet szeretne, erős kontrasztban áll azzal, amilyen életet ígér a párjával való közös jövő: számára szürke és unalmas, besavanyodott életet, amelynek kvázi alternatívájaként jelenik meg a szomszéd lakásban Edit (Staub Viktória), akivel lassan össze is melegedik a frissen avanzsált, ifjú családapa.
A nyitójelenet mindehhez a kontraszthoz már megadja az alaphangulatot: már egy kiforrottabb Jimmy-t látunk, amint egy jól menő klubban énekel táncoslányokkal körülölelve, miközben a közönség rajongva üdvözli őt és zenéjét. A kamera csak jótékony késleltetéssel mutatja az arcát a jelenet elején, először csupán ikonikussá vált hajkoronáját látjuk, azt is hátulról. Egyetlen beállítás, egyetlen, hanyag mozdulattal falhoz csapott cigarettacsikk máris elénk tár egy embert, aki nem csak tisztában van saját képességeivel, de magas ívben tesz is mindenre és mindenkire. Meggyőző nyitány, egyszerre dögös, menő és hangulatos, Olasz Renátó pedig magnetikus színészi jelenléttel bír (énekhangja, Peter Sramek pedig nemkülönben remek). A cselekmény a játékidő további részében a következő kérdésre keresi a választ: mi történt ezzel a sráccal, mi lehetett az, ami ennyire korrumpálhatta őt?
Nyilvánvalóan a siker és a hírnév, ám akárhányszor hallhattuk már ezt a tételmondatot, a sorozat eléri azt, hogy ténylegesen érdekeljen, izgasson, hogy milyen ívet ír majd le a karakter. Az egy óra alatt a karakternek többféle arcát is megvillantják az alkotók, mintegy ízelítőként, mire számíthatunk majd az évad további részében: a közönséget megbolondító, elérhetetlen sztárdúvadot, a halálos ágyán is rejtélyekkel övezett celebet, valamint a fiatal, lelkiismeretes és arcátlanul tehetséges kezdőt. Itt - ahogy arra már utaltam - főként az utolsóra koncentráltak most, hiszen azért mégsem szabad előre szaladni. A 2001-es évbe csak egy jelenet erejéig utazunk el, előrevetítve majd egy másik konfliktust, drámát, amely az énekes tisztázatlan halálára vonatkozik.
Mindvégig profi, jó dinamikájú nyitánynak éreztem, ami nem csak a színészeknek köszönhető (Renátón kívül még egy tucatnyi karizmatikus művész mellékszerepel), de a jó forgatókönyvnek és rendezésnek is. A közeg, ez a cigarettafüstös, kocsmaszagú miliő, át-átszőve az öltönyös, jólöltözött elvtársak belterjes világával élőn, lélegzőn jelenik meg, ahogyan azt is szerettem, ahogyan finom pimaszsággal elkezd bekúszni az a felszín alatti romlottság (lásd: azokat a képeket, amelyeket valutának használ az egyik szereplő). Gazdag, érdekes, izgalmas világ kezd el kirajzolódni, jól elhelyezett humoros betétekkel (a felvételin előadott rögtönzött duett például), tisztán kirajzolt motivációkkal és korrajzzal, amely láttán tényleg azt éreztem, hogy ennek a műfajnak akár még nálunk is lehet jövője.
Kifejezetten értékeltem azt is, hogy nem akarta körbeimádkozni az énekes szellemét, tesz és mond olyan dolgokat, amik nem feltétlen lehetnek hízelgőek a családja és rajongói számára, de egyelőre azt sem vonja meg tőlünk, hogy megkedveljük őt és szurkoljunk neki célja elérésében. Ha úgy tetszik, arra tesz kísérletet (legalábbis a látott egy óra alapján), hogy emberközelbe hozza a sztárt, hogy demitizáljon és hogy felépítsen egy embert igaz történetek és egyéb hazugságok alapján.
A folytatás felé kíváncsian tekintek, főként mert majd csak ezt követően fogja érdemben tiszteletét tenni Nagy Ervin a címszerepben és mert - hogy úgy mondjam -, a java, a zaftosabb rész még csak most fog következni. Mit ne mondjak, jó érzés izgatottnak lenni egy olyan sorozat miatt, aminek témája, alanya eredetileg tökéletesen hidegen hagyott.