1985-ben járunk. Hősünk Demeter Geri, épp megkezdi a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemet és beköltözik egy kollégiumba. Az odafele vezető vonatúton azonban egy férfi - közölve vele, hogy ő az Állambiztonság egy embere - beszervezi őt és zsarolással eléri: adjon információt, férkőzzön közelébe egy Száva Zsolt nevű másik egyetemistának, aki rendesen benne van bizonyos kormányellenes megmozdulásokban. Gerinek nincs más választása és belemegy a kellemetlen üzletbe. Be kell épülnie Zsolt bandájába és kiderítenie, hogy pontosan milyen illegális tevékenykedésekben vesz részt.
Nem nagyon tudtam anélkül nézni az újságírók számára közzétett első öt epizódot, hogy ne az lebegjen végig a szemem előtt, hogy az időzítés egyáltalán nem véletlen. Tekintve, hogy nyakunkon vannak a választások és tekintve, hogy a sorozat folyamán konstans öntik szavakba azt a bizonyos egyetemes, rossz közérzetet, mely a kormány jelenlegi (mármint nyolcvanas-évekbeli) működését illeti. Hogy mennyire véletlen mindez, mennyire szeretne kacsintgatni, azt nyilvánvalóan csak feltételezni lehet - mindenki azzal von párhuzamot, amivel szeretne, de azt nem lehet tőle elvenni, hogy valamire azért sikeresen rátapint. Valahogy mindig szar kerül a palacsintába és az emberek magatehetetlenül sodródnak az árral. És jobb híján megeszik azt a bizonyos palacsintát.
Persze igazatok van, tekintsünk most el bárminemű aktuálpolitikától. Ha ezt megtesszük, a következőt találjuk: adott egy korszak, amelyben látszólag minden rendben és amely felszíne alatt mégis valami készül. Éveken át felgyülemlett a harag és keserűség, a kormányzásnak csúfolt valamit pedig már egyre kevesebben képesek elfogadni. Száva Zsolt legalábbis pont ilyen, fiatal, törtető forradalmár ő, aki vitaklubokat szervez és barátaival mindegyre arra készül, hogy elősegítse a jelenlegi hatalom megbuktatását. Ez pedig nyilvánvalóan nem tetszik a felső vezetésnek, éppen ezért állítanak mellé egy besúgót Demeter Geri személyében, aki tétován-ügyetlenül törekszik arra, hogy feladatát jól végezze (különben öccsétől megvonják a gyógyszert, amin az élete múlik), de közben a kialakulóban lévő morális iránytűje se lengjen ki túlságosan.
Szentgyörgyi Bálint sorozata ígéretesnek hat és arra hivatott, hogy valamiféle űrt töltsön be a magyar sorozatok palettáján: úgy foglalkozzon a Kádár-korszak problémáival, hogy azt egy mainstream, fiatalok által is fogyasztható csomagolásban tálalja. Hogy ezt mennyire sikerült abszolválni, arról majd természetesen érdemben csupán a záróepizódot követően lehet írni, de az már leszűrhető, hogy nem rossz az irány, melyen elindult. Még ha van is mit rajta dobni.
Amit a magam részéről érdekesnek találtam az maga a közeg, amelybe beleágyazták a cselekményt: megvan minden, amiről ismeretes ez a korszak (talán kicsit túl is van pakolva): külföldről importált hangalámondásos VHS (Sebhelyesarcú), fecskék, Edda-zene, kecsup (vagy kecsöp, "f*szom tudja"), és még lehetne sorolni. Van valami bájosan szórakoztató ezekben a kis múltidézésekben. Közben megy a cselekmény a maga, előre megrendezett kis útján és ha van probléma ezzel a sorozattal, akkor az ez: túlságosan a jól bejáratott panelekre támaszkodik és nincs igazi újszerű az egészben, túl azon, hogy most magyar keretek között láthatunk olyan fordulatokat, amelyeket eddig leginkább amerikai filmekben tapasztalhattunk. Kirívó eredetiséggel tehát ne számoljunk, ahhoz túlságosan behatárolja magát a forgatókönyv.
Az első epizódot követően azonban mégis sikerült elkapnia mindettől függetlenül, ezt pedig részben az említett panelek működőképes mivoltának, részben pedig a színészeknek is köszönhető. Kezdve Patkós Márton törtető Száva Zsoltjától, folytatva Varga Ádám opportunista Mátéjával, egészen Váradi Gergely Gerijéig, akinek minden megnyilvánulásában van valami kényelmetlenség, mintha nem egészen lehet tudni, hogy mire is számítsunk tőle. Az Akik maradtak Szőke Abigélje is tiszteletét teszi, ám ő még inkább csak mellékszereplőként bukkant fel (de a punk-zenekarban énekesnőként a rendszer és saját szülei ellen lázadó tinilány szerepére tökéletes választásnak tartom). Thuróczy Szabolcs, mint állambiztonsági ügynök talán túlságosan is magától értetődő, viszont a színész a tőle megszokott beleéléssel és rutinnal hozza a karaktert.
Az öt epizódból leszűrhető, hogy a készítőket érdekli az adott korszak, a fiatalok perspektívája, de mindennek fénytörésében szívesen beszélnek arról is, hogy milyen világban kellene élnünk ma és hogy mindig érdemes küzdeni azért, hogy jobb legyen. A továbbiakban a cselekmény vehet egy-két érdekesebb fordulatot, ahogyan az is méltányolandó, hogy Száva Zsolt karakterét is igyekeznek kellőképpen ambivalensre formálni (miközben még mindig megőrzi kvázi rosszfiús báját a figura), mintegy jelezve, hogy sokszor azok sem feltétlen járnak a legjobb úton, akik pozitív változásról szónokolnak és elméletben mindent jól tudnak. Összességében az öt epizód egy kellemesen izgalmas, lassanként kifejezetten szimpatikussá váló karakterekkel teletűzdelt sorozatot ígér, amely cselekménybeli elkoptatottságát igyekszik kompenzálni az imént felsorolt összetevők segítségével. A fináléig pedig még bármi megtörténhet, ha ügyes, akkor gyengeségeiben is könnyen feltornászhatja magát.