Hirdetés

Már elkészült a Vaják 3. évadának forgatókönyve is

|

Jól haladnak a munkálatokkal a készítők.

Hirdetés

Miközben a Vaják szörnyekkel és mágiával teli világának lelkes rajongói a sorozat múlt héten megjelent második évadát élvezik, a széria mögött álló kreatívok már gőzerővel azon ügyködnek, hogy miként alakítsák Geralt, Ciri és Yennefer történetét a jövőben. Hiszen az már jó pár hónapja biztos, hogy elkészül a 3. évad is, ennek állapotáról idáig viszont nem sok mindent lehetett tudni.

Hirdetés

A sorozat készítője, Lauren Schmidt Hissrich azonban nemrég adott egy interjút a TechRadarnak, amelyben elárulta, hogy a következő évad epizódjainak forgatókönyvei már elkészültek, de a munkálatok nagyobbik része, a forgatás még csak most fog elkezdődni.

Tulajdonképpen a december 3-ai hetünk volt az utolsó az írószobában. Már csak apró simítások vannak hátra, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy készen vagyunk az írói feladatokkal. Nagyon izgatott vagyok az évad alakulásával kapcsolatban, mert ennek a története a kedvenc könyvemen, A megvetés idején alapszik.

Hissrich emellett kifejtette, hogy a sorozat első két évada során a szereplők csak felkészültek mindarra, ami a harmadikban rájuk vár. Azonban még mindig hosszú út áll előttük, hogy befejezzék a dolgokat.

Úgy érzem, hogy az első és második szezon megteremtette a játékteret minden olyan nagyívű és hatalmas dologhoz, ami hamarosan megtörténik. A kreatív része azonban még csak most kezdődik. Megvannak a forgatókönyveink, így most visszahozzuk a rendezőket, a színészeket, és elkezdünk mélyebbre ásni a történetben, visszagondolni dolgokra, és gondoskodni arról, hogy ez legyen a tökéletes évad.

Hogy pontosan mikor debütálhat a Vaják 3. évada, még nem tudjuk, de nem valószínű, hogy megint két évet kellene rá várni.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.