Hirdetés

Minden korábbinál sötétebb évaddal búcsúzik el a Terápia

|

Idén ősszel jelentkezik utoljára az HBO saját gyártású sorozata.

Hirdetés

A Terápia 2012-ben indult, a második évadára azonban csak 2014-ben került sor, mivel 2013-ban a Társas játék folytatását tűzték képernyőre. Sokáig úgy nézett ki, hogy az Aranyélet 2015-ös debütálása után 2016-ban ismét visszatér a Terápia, ám Miklósiék nagy sikerére való tekintettel, megtörve a sormintát, újfent az Aranyélet következett. Így a Terápia záró szezonja idén októberben kerül adásba.

Hirdetés

A Mácsai Pál főszereplésével készült széria harmadik évadára teljesen lecserélődnek a szereplők, és igazán nagy neveket sikerült leigazolniuk. Láthatjuk majd Dargay Attila, a terapeuta kanapéján Schell Juditot, Hirtling Istvánt és Udvaros Dorottyát is, míg Mácsai Pál figurája a Balsai Móni alakította doktornő rendelőjébe jár majd kivizsgálásra.

Az új évad szereplői, részletes karakterismertetőjük:

Dargay András (Mácsai Pál) a sorozat harmadik évadát új lakásban, új barátnő oldalán, újfajta élethelyzetben kezdi. Aktuális esetei eddig nem tapasztalt mértékben teszik próbára szakértelmét. Elvált szülőként újra kell értelmeznie kapcsolatát fiával, és közben szembe kell néznie a komoly betegségre utaló fizikai tünetei mögött rejtőző lelki okokkal is.

András hétfői páciense a 23 éves Zsolt (Vilmányi Benett), aki gyilkosság vádjával került előzetes letartóztatásba. Zsoltot még gyerekként az apja meggyilkolása miatt javító intézetbe zárták, most pedig a barátnője megölésével vádolják. A fiú bizalmatlan minden "kívülállóval", agresszív, és nehezen nyílik meg Andrásnak. Ám a közös munka során Andrásban egyre inkább megkérdőjeleződik bűnössége.

Krisztina (Schell Judit) nem múló kézfájdalma miatt kereste fel Andrást, amin a "hagyományos orvosok" nem tudtak segíteni. Az egyébként súlyosan kényszerbeteg nő látszólag harmonikus házasságban él orvos férjével (Hirtling István), két gyermekük mostanában repült ki a családi fészekből. A terápia során kiderül, hogy Krisztina kézproblémái mélyebbről fakadnak: a nő erőszakos, manipulatív férje rabszolgája, akitől szeretne elszakadni.

Szerdánként András egy 60 éves székely férfival találkozik, akit fia (Telekes Péter) és a menye (Borbély Alexandra) hozott el terápiára. A pár szerint Sándor (Czintos József) teljesen magába fordult, mióta magukhoz költöztették Erdélyből. Sándor 37 évig volt házas, és a felesége halála óta nem sikerül túllépnie a gyászon. Meggyőződése, hogy nincs szüksége pszichológusra, hiszen rajta csak az segítene, ha visszakapná a régi életét. Idővel mégis összebarátkozik Andrással, aki a beszélgetéseik során felismeri: Sándor egész életében elnyomott érzései akár veszélyessé is tehetik őt a környezetére.

Csütörtökönként egy híres színésznő, Edit (Udvaros Dorottya) jár Andráshoz terápiára, mivel az utóbbi időben elkezdte elfelejteni a szövegét a színpadon. A fő problémája azonban nem ez, hanem a húga, Angéla, aki mellrákban haldoklik. Edit féltékeny, amiért a húga jól kijön a nő kamaszlányával, és haragszik is rá, mert mellette értéktelennek és felszínesnek érzi magát. De leginkább az bántja, hogy Angéla fel akarja adni a küzdelmet a betegséggel. Andrásra vár a feladat, hogy megmutassa Editnek, hogyan kerülhet közelebb a testvéréhez, még mielőtt túl késő lenne.

Péntekenként szokás szerint András át ül a páciensek számára fenntartott kanapéra. Miután befejezte terápiáját Fischer Ágnessel (Csákányi Eszter), a férfi a legkevésbé vágyik arra, hogy új pszichológust keressen magának. Csakis azért keresi fel Bárdos Adél (Balsai Móni) doktornőt, hogy altatót írasson fel magának. A pszichiáter azonban ragaszkodik hozzá, hogy előbb beszélgessenek, amibe végül András kénytelen beleegyezni. A fiatal, de annál határozottabb doktornő András tökéletes ellentéte: mindig megtartja a szükséges távolságot, és mereven ragaszkodik a szabályokhoz a terápia során. Talán épp emiatt sikerül olyan mélyen megbúvó problémákkal szembesítenie a férfit, amelyeknek eddig senki a közelébe sem került.

A sorozat utolsó évadának rendezői között megtalálhatjuk Enyedi Ildikót (Testről és lélekről), Gigor Attilát (Nyomozó, Kút), Nagypál Orsit és Schwechtje Mihályt is. A 2016-ban forgatott szezon írócsapatát erősítette Tasnádi István, Gigor Attila, Jeli Viktória, Baráthy György és Székely Csaba. A Terápia zeneszerzője az Oscar-díjas rövidfilm, a Mindenki zenéjét is jegyző Balázs Ádám, aki a román HBO saját gyártású sorozatán, Az Árnyakon (Umbre) is dolgozott. A harmadik évad vezető operatőre Herbai Máté (Testről és lélekről, Utolsó idők), míg a kreatív producere a több Terápia adaptáción is dolgozó Wayne Henry volt.

A Terápia harmadik évadának premierje 2017 októberében lesz az HBO műsorán, az első két évad pedig visszanézhető az HBO GO-n és az HBO On Demanden is.

Fotó kredit: HBO / Sághy Tímea

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.