Hirdetés

Peter Dinklage védelmébe vette a Trónok harca fináléját

|

Véleménye szerint többről szól a sorozat, mint a Vastrón végleges birtokosának felfedése.

Hirdetés

A Trónok harca mind sorozatfogyasztás terén, mind a fantasy műfajon belül mérföldkőnek számít, de azt semmiképp sem lehet elvitatni tőle, hogy a lezárása megosztóra sikeredett. Sőt, miután már nem álltak D. B. Weiss és David Benioff rendelkezésére a könyvek, amiket addig adaptálni tudtak, határozottan érezni lehetett a színvonalbeli romlást a narratíván. A sorozat egyik főszereplője, Peter Dinklage a New York Timesnak adott interjút, melyben magyarázatot keresett a finálé negatív fogadtatására. 

Hirdetés

Több lehetséges okot is felsorolt a színész, íme az egyik: 

Annak volt betudható a negatív fogadtatás, hogy a nézők rendkívül nehezteltek ránk, amiért "szakítottunk" velük. Levettek bennünket a műsorról, így a rajongók nem tudták, hogy mit csináljanak vasárnap esténként. Többet akartak, ezért felszólaltak. 

Dinklage megemlítette azt is, hogy egy pozitívabb vég esetén valószínűleg nem lett volna ekkora felhördülés a nézők körében: 

Azt várta a közönség, hogy majd a szép fehér emberek ellovagolnak együtt a naplementében. Csak szólok, hogy ez egy fikció. Sárkányok vannak benne. Lépjünk tovább. A sorozatban pont azt szeretem, hogy minden elvárásunkat felforgatja. Igen, a címe az, hogy Trónok harca, de végső soron mindig azzal a kérdéssel fordultak hozzám az emberek az utcán, hogy "Ki kerül a trónra?". Nem értem, hogy miért ez volt a fő mondanivaló a számukra, mert ez a széria ennél sokkal több. 

A történet mondanivalójához szorosan kapcsolódik Dinklage kedvenc momentuma a sorozatból, amikor Daenerys sárkánya porrá égeti a Vastrónt, ezzel is azt szimbolizálva, hogy többről van itt szó, mint a király kilétéről. 

Annak ellenére, hogy sokan elégedetlenek a Trónok harca befejezésével, még így is a Sárkányok háza az egyik legjobban várt 2022-es sorozat, ami George R. R. Martin univerzumának egy korábbi időszakát fogja bemutatni. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.