Hirdetés

Pilot: 30 ezüst

|

Szenteltvíz és óriásbébik, avagy az HBO spanyol horrorral támad.

Hirdetés

Ha azt látjuk, hogy egy éppen fialó borjúból nem egy kisállat bújik elő, hanem egy kisbaba, az ugye szemöldökráncolásra adhat okot? Nem kétség, ahogyan azok az óvatlan emberek is ugyanígy reagálnak, akik szemtanúi ennek a furcsa eseménynek. Gyorsan hívják is a polgármestert, aki ráállítja az ügyre a helyi papot, innentől kezdve pedig olybá tűnik, hogy eddig csupán a legkevésbé furcsa dologgal kellett szembesülnünk. 

Hirdetés

Álex de la Iglesia filmrendező (aki az Egy őrült szerelem balladája című elismert filmet is rendezte) a nyitányt követően megismerteti a főbb szereplőket: a jószívű, ám hírnevét féltő polgármesterjelöltet (Miguel Ángel Silvestre), a helyi állatorvost (Megan Montaner), valamint a börtönviselt Vergara atyát (Eduard Fernández). Míg előbbiek rögtön szenzációt kiáltanának, addig utóbbi lehiggasztja a kedélyeket és igyekszik józan paraszti ésszel szemlélni a furcsaságokat. Felmerül annak a gyanúja, hogy esetlegesen csalás áll a háttérben és valaki titokban cserélte ki a kisállatot a kisbabára, ám olyan események kezdenek sorjázni, amelyeket már egyre nehezebb lesz megmagyarázni ilyen jellegű észérvekkel. Iglesia ezeket az eseményeket rapid tempóban szállítja, zúdítja ránk az információkat, miközben egyre jobban kezd elburjánzani az őrület. 

Megmondom őszintén, kezdetben bizonytalanul követtem figyelemmel a látottakat. Iglesia arcátlanul hatásvadász módon tálalja az eseményeket, kezdve a mutatós, ám kissé tolakodó főcímmel (melyben Jézus keresztre feszítését és Júdás öngyilkosságát láthatjuk), folytatva a jelenetek folytonos, feleslegesen feszültségkeltő zenével való aládúcolásával. Nem segít az sem, hogy az egész epizódnak van ezeknek köszönhetően egyfajta finoman szappanoperás jellege, amire rátesz még egy lapáttal az is, hogy egyelőre a karaktereket nem tudták olyan mód felvázolni, hogy igazán izgalmasak legyenek. Finom kivételt képez ez alól Vergara atya, akinek azonban már a megjelenése is figyelemfelkeltő (fizikuma, fejszerkezete a néhai, csodálatos Sid Haiget idézte emlékeimbe), a sorozat pedig érezhetően az ő karaktere köré fogja szőni az eseményeket és az ő, múltbéli viselt dolgai lesznek a drámai gócpontok. 

Az, hogy végül mégis valamelyest pozitív benyomást keltett bennem ez a szűk másfél órás pilot epizód, annak köszönhető, hogy mennyi furcsa ötletet sikerült összegereblyézni az alkotóknak. Onnantól kezdve, hogy elfogadtam, nehéz komolyan venni a látottakat (az összetevő elemek túltoltsága ebben nagy szerepet játszik), sikerült szórakoznom rajta. A 30 ezüst bizarr motívumok sokasága, amely ugyan ritkán ténylegesen ijesztő (a baba azért finoman paráztató), de legalább képes arra, hogy kicsit kimozdítson bennünket a komfortzónánkból és belebegtessen még több szemérmetlen szörnyűséget. 

Más kérdés persze, hogy ha levonjuk ezt a bizarr réteget, akkor mi marad. Eddig nem sok. Néhány vallási motívum, játék az ördögűzéssel (amivel akarva-akaratlanul is megidéződik Friedkin klasszikusa) és a kereszténységgel, vallással való komisz kacérkodás. A 30 ezüst pikantériája ugyanis abban is rejlik, hogy kvázi Dan Brown-i szellemiségben elvileg visszanyúl egészen Jézus keresztre feszítéséig és Júdás árulásáig (ahogyan a címben jelzett 30 ezüst is azt a vagyont jelzi, amit ő kapott júdáskodásáért), hogy aztán abból kanyarítson valami merészet (vagy nem merészet, az majd elválik). 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.