Hirdetés

Pilot: A tanár

|

Reméljük, lesz ez még jobb is.

Hirdetés

Vasvári Szilárd egy jópofa figura. Úgy jópofa, hogy közben azért néha körmére csapnánk, annyira nagyra van magával és annyira arcátlanul csapja a szelet mindennek, ami nőnemű, főnökével való tiszteletlensége pedig csak hab a tortán. Vasvári Szilárd mindezek mellett szereti a diákjait, rendületlenül igyekszik nekik megtanítani a fizika rejtelmeit (mint azt a nyitójelenetben láthatjuk, akár az ablakból is kiugrik egy trambulinra, hogy szemléltessen valamit) és bármelyik "lúzer" diákjával képes jó viszonyt ápolni. Más kérdés, hogy olykor belerondít egy családi idillbe. De megintcsak javára legyen mondva, legalább próbálta helyrehozni azt, ami elromlott. Az első epizód történései szerint ugyanis a férfi egyik diákjáról tizenhat év után derül ki, hogy örökbe fogadták - a fiú pedig ezt igencsak nehezen viseli, így a tanárúr lesz az, akinek majd segítenie kell helyrehoznia a dolgokat.

Hirdetés

A tanár egy középiskola mindennapjait mutatja be, és ahogy az már a fentiekből világossá válhatott, a realisztikusabb hangvétel helyett az alkotók fontosabbnak látták, hogy a hasonszőrű angolszász filmekre oly jellemző lezserséget, könnyedséget, humort és életszerűtlenséget vegyék alapul és bizony ez a két utóbbi nagyban meghatározó arra vonatkozólag, hogy ki hogyan éli meg ezt a nyitó negyvenöt percet. Mert bármiként is nézzük, a sorozat humora sokszor rém egyszerű: Vasvári laza, Vasvári udvarol a legrandomabb pillanatokban, az Anger Zsolt alakította iskolaigazgató pedig ingerülten néz, mert Vasvári megint rossz fát tett a tűzre. Ami pedig az életszerűtlenséget illeti, nyilván nem kell sokáig ecsetelnem azt, nincsen olyan tanár, amelyik kiugrana az iskola ablakából egy fizikapélda kedvéért (trambulinra vagy sem) és az epizód magjául, drámai centrumául szolgáló történetszál is úgy ahogy van, a bagatellizálás magasfoka. Értem én, hogy nem kívánnak az alkotók komoly, mélyre hatoló családi drámát kreálni, mindazonáltal így is bántóan súlytalannak és csélcsapnak hat az egész perpatvar lerendezése. Se nem kellően abszurd és valóságtól elrugaszkodott, se nem dramaturgiailag kidolgozott ahhoz, hogy valamiként hasson a nézőre. Nyilvánvalóan az lett volna a cél, hogy a nagy hülyéskedés közepette átadjanak valamiféle üzenetet, amelyből tanulhat az ember (ahogy Vasvári megfogalmazza az epizód utolsó jeleneteinek egyikében: "Nem vagy pótlék."), de teszi ezt ügyetlenül és erőtlenül, túl lazán és félvállasan irányítva a dolgokat.

Ugyanakkor sok kollégával ellentétben mégsem mondanám azt, hogy a sorozat menthetetlenül rossz. Nem, nem tud mit kezdeni a drámával és nem, még a karakterekről sem lehet elmondani semmi biztatót, vagy legalábbis: semmi olyat, amivel előrébb lennénk - más kérdés, hogy az őket megformáló színészek rutinból hozzák ezeket a figurákat is. Anger Zsoltot például mindig jó látni (így most is) és remélhetőleg adnak neki az elkövetkezendő epizódokban valamit, amivel ténylegesen játszhat, nem csak úgy hagyják, hogy passzív-üzemmódban ejtőzzön. Az iskolába újonnan érkezett tanárnő szerepében felbukkanó Ubrankovics Júlia pedig minden kétséget kizáróan vonzza a tekintetet, de rá is bízhatnának a jövőben többet azon túl, hogy tudatja a nézővel és Szilárddal, vőlegénye van, akit szeret, csak hogy aztán az elkövetkezendő epizódokban majd megcsalja őt (nyilvánvalóan erre megy ki a játék, nemdebár?). A főszerepet alakító Nagy Ervin szerepe már hálásabbnak bizonyul, Ervin pedig be is veti minden bumfordi báját és olykor kissé valószerűtlen sármját, hogy magáévá tegye a figurát. Hogy működik a sorozat, az nagy részben neki, a lezserségének köszönhető. Vasvári szimpatikus egy figura és bár tudjuk, hogy az ilyenek nem húznák sokáig a szakmájukban, azért mégis: jófej tanárokat mindig élvezet nézni és most sincs ez másként.

Hogy mindez kevésnek bizonyul? Meglehet. Talán az is, sőt. Mindazonáltal így is be kell valljam: könnyed volt a negyvenöt perc és seperc alatt tovarepült, a hiányosságok dacára pedig egészen nézhető, vállalható, hovatovább aranyos, de bőven javulásra érdemes sorozatnak látom A tanárt. A kérdés csak az, hogy hosszútávon megelégszünk, avagy megelégszik-e a tanárúr azzal, hogy csak így, fontos dolgokat elmismásolva oktasson, vagy összeszedi magát és mond is valami érdemlegeset, valami fontosat. Szépen, felnőttesen, összeszedetten, de azért nem elhagyva a vicceskedést. Mert persze, kell az is. Na majd meglátjuk, gyerekek, reméljük a legjobbakat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.