Ha nagyon tréfás kedvünkben lennénk, akár hívhatnánk Paolo Sorrentino (A nagy szépség; Ifjúság) sorozatát Bad Pope-nak is (Bad Santa és Bad Moms után szabadon), de ez egyrészt sarkítással lenne egyenlő, másrészt pedig ne akarjunk komolytalanok lenni, Az ifjú pápa elvégre mégiscsak többet kínál annál, mint hogy ad a világnak egy pápát, aki feladatára nem alkalmas. Ami azt illeti, a helyzet ennél kicsit összetettebbnek hat - már amennyire meg tudjuk állapítani az eddig megtekintett első két epizódra alapozva.
Amit minden hezitálás nélkül elmondhatunk már ennyiből is Az ifjú pápáról az az, hogy címszereplőjéhez hasonlóan elsőként öntörvényűségével tűnik ki a többiek közül. Megtagadva bármiféle realisztikus megközelítést (mely egyébként sem sajátja Sorrentinónak, ám ezt a munkásságát ismerőinek aligha kell ecsetelnem) a direktor inkább a szürreális, álomszerű (olykor rémálomszerű) hangvétel mellett teszi le a voksát. Lévén pedig, hogy eleve nem sok szériát láthattunk eddig ebben a témában, idegenül lépünk be a készítők által felvázolt világba - ráadásképp bónusz hátránnyal indulunk úgy, hogy Sorrentino rögtön egy olyan pápáról kezd el mesélni, akinek mind tettei, mind gondolkodásmódja eltér az elődéitől, meg úgy általában szembemegy minden előírással. Mi pedig ott állunk a Vatikán kellős közepén, miközben nyakunkba zúdul ez az intrikákkal, cselszövésekkel teli közeg és látjuk, miként bomlik atomjaira a pápába, mint Isten földi helytartójába vetett rendíthetetlennek vélt hit és bizalom. Ezek után talán nem meglepő ha azt mondom, hogy Az ifjú pápa első két epizódja egy kiszámíthatatlan és végtelenül nyugtalanító sorozatot sejtet, amelyben befogadókként egyelőre csak bámészkodunk és rácsodálkozunk dolgokra - lassan húzza csak gúnyos mosolyra száját, hogy foga fehérjét kivillantsa.
Ezzel együtt zavarba ejtő az, amiképp Sorrentino a lapokat kavarja és juszt se hagyja, hogy pontos képet adjon főszereplőjéről, ezáltal annak a lehetőségét is elveszi a nézőtől, hogy a továbbiakra vonatkozó prekoncepciókat gyártson. A Jude Law megformálásában életre keltett frissen kinevezett pápa ugyanis - hogy saját szavaival éljünk - maga a megtestesült ellentmondás. Egyik pillanatban hit- és Istenhű ember, a másikban mintha ennek ellenkezője lenne - mosolyában valami ördögi cinkosság és sunyiság lakozik, mint aki készen áll arra, hogy kis sárgolyónkra a Poklot szabadítsa. Akárhogy is legyen, nehéz rajta fogást találni és nehéz meghatározni ki ő valójában, ahogy azt is, hogy mik is pontosan a szándékai. Rejtélyessége és kiszámíthatatlansága egyszerre frusztráló és szórakoztató egyben, Jude Law játéka pedig kitűnően illeszkedik mindehhez. Eszelősen jól áll neki ez a gyakorta felszínre törő szemétkedés és romlottság, ugyanakkor furcsamód vonzóvá is teszi ez a fennhéjazó, flegma stílus.
Emelkedjen el a film bármennyire is a valóság talajától, azért így is lehetősége nyílik arra, hogy fricskát nyomjon a Vatikán orra alá és emellett pici kritikus hangnemet is engedélyez magának. Az ifjú pápa nem fordít gondot arra, hogy minél hízelgőbb fényben tüntesse fel a bemutatott közeget, de nem is vállalja feladatául - inkább cinikus és megkérdőjelező, semmint vita nélkül meghunyászkodó. A második epizód egyik csúcspontjául szolgáló jelenet például, melyben a pápa a személyi kultuszról és médiában való szereplés megtagadásáról beszél, ha nem is bicskanyitogatóan provokáló, azért kicsit odamond, odaszúr az érintett személyeknek. Hogy a nyitány álomjelenetéről ne is beszéljünk, melyben Isten földi helytartója a maszturbálás fontosságáról szónokol az egybegyűlteknek. És ha már szóba került az opening, már az első percekben példátlan atmoszférateremtői képességről tesz tanúbizonyságot a direktor - beszéljünk a gondosan megkomponált képi kompozíciókról, a fojtogatóan feszült, minimalista zenei aláfestésről, vagy Jude Law enigmatikus és sunyi arckifejezéséről. Külön dicséretet érdemel Luca Bigazzi operatőr is, aki a rendező Ifjúság, A nagy szépség, illetve a Helyben vagyunk című filmjei után ismét mesterien ültette át mestere vízióját. Mindkét epizód könnyűszerrel kaphatna helyet a nagy vásznon is, semmi szégyenkezni valója nem volna a nagyon között, sőt: az ilyen gyöngyöknek gyöngyvásznon a helyük, érthetetlen is, mit keres a kis fekete dobozban.
Hogy milyen irányt fog venni az elkövetkező nyolc epizód alatt Az ifjú pápa, az még meghatározásra vár (amit nehéz véghezvinni az eddigiek alapján), de tekintve, hogy az évad egészét maga Sorrentino rendezte, sejthető hogy minőségileg tartja magát a nyitányban látottakéhoz. Ha más nem, Jude Law egész biztosan viszi majd a hátán a produkciót, de mellette reméljük még több bizonyítási lehetőséget kapnak a mellékszerepekben felbukkanó olyan kiválóságok, mint Diane Keaton (aki végre-valahára nem egy tinglitangli rom-komban szerepel), vagy James Cromwell. Akárhogy is, van a témában kraft és adottak hozzá a tehetségek is - Isten adja, hogy ne térítsék el útjáról a szériát és ne legyen felfújt lufi a végére.
Az ifjú pápa első epizódja regisztráció nélkül elérhető az HBO GO-n.