Hirdetés

Egy rasszista tweet miatt törölték a Roseanne sorozatot

|

A széria főszereplője, Roseanne Barr olyat írt ki Twitterre, ami mindenkinél kiverte a biztosítékot, még az ABC és a Disney elnökénél is, így elkaszálták a produkciót.

Hirdetés

A Roseanne című vígjátéksorozat 1988 és 1997 között futott nagy sikerrel, olyan színészek szereplésével, mint John Goodman, Laurie Metcalf vagy éppen az Agymenők című sorozatból ismert Johnny Galecki és Sara Gilbert. Az ABC csatorna nemrég feltámasztotta a szériát a 10. évaddal és már be is rendelték nemrég a tizenegyedik szezont, azonban vége szakadt mindennek.

Hirdetés

A sorozat címszereplőjét alakító színésznő, Roseanne Barr ugyanis Twitteren egy rasszista poénnal ment neki a korábbi amerikai elnök, Barack Obama belpolitikai főtanácsadójának, Valerie Jarrettnek, akit csak úgy jellemzett, mint a Muzulmán Testvérek és a Majmok bolygója szerelemgyermekét.

A közfelháborodás hatására az üzenetet azóta törölte Barr és nyilvánosan bocsánatot kért mind Jarrett-től, mind a közösségtől, azonban az ABC döntött.

A csatorna elnöke, Channing Dungey bejelentette, hogy Roseanne Twitter nyilatkozata megdöbbentő, visszataszító és összeegyeztethetetlen az értékeikkel, ezért megszüntetik a műsorát. Döntését a Disney feje, Bob Iger is teljes vállszélességgel támogatta, aki állítólag személyesen hívta fel Valerie-t, hogy elnézést kérjen tőle a történtekért. 

A színésznő magánakcióját mellesleg a stáb többi tagja is elítéli, Sara Gilbert például kikötötte, hogy Roseanne üzenete nem a csapat véleményét tükrözik, elhatárolódnak tőle és mindannyiuk számára meglehetősen szomorú és nehéz helyzet ez, hiszen létrehoztak egy olyan sorozatot, amiben hisznek, amire büszkék és amit a nézők is kedvelnek - ez pedig független egyetlen színész véleményétől és szavaitól. Ti mit gondoltok, jól döntött az ABC?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.