Hirdetés

Neil Gaiman biztatóan nyilatkozott a Sandman sorozatról

|

A Sandman sorozat nem távolodik majd el a képregényektől.

Talán a nyári kánikula egyik legfelemelőbb híre volt, mikor a Netflix hivatalosan is megerősítette, hogy a megannyi éve a kreatív pokolban senyvedő és azóta magyar nyelven is elérhető Sandman képregényből végül ők készítenek sorozatot, méghozzá az azt író Neil Gaimannel szorosan együttműködve.  

Hirdetés

A bejelentés óta meglehetősen nagy csend honolt a projekt körül, azonban Gaiman a napokban egy a Redditen tartott kérdezz-felelek során igyekezett minden rajongót megnyugtatni, miszerint a Sandman Netflixes adaptációja bizony maximálisan hű lesz a képregények lapjain látottakhoz. Gaiman elmondása alapján ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a széria története a 75 részt megélt képregénysorozat cselekményét dolgozza majd fel, melyben annak spin-offjai, úgy mint a Halálra koncentráló minisorozatban történtek sem fognak a kispadra kerülni. 

Az egyelőre premier nélküli Sandman sorozatot a Wonder Womant jegyző Allen Heinberg fogja papírra vetni, aki a showrunneri feladatokért is egymaga lesz felelős. Persze nem lesz egyedül, ugyanis Gaiman és David S. Goyer gyártásvezető producerekként veszik majd ki a részüket a munkából, így már alig győzzük kivárni, hogy az álmok fejedelme a képregények világa után végre a televíziók képernyőjét is elvarázsolja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.