Hirdetés

Új részek készülnek a Süsü, a sárkányhoz

|

Csukás István bízik benne, hogy még idén folytatódhat a híres egyfejű története.

Hirdetés

Generációk kedvenc és meghatározó meséje volt az 1976 és 1984 között 22 epizódot megélt Süsü, a sárkány, amely Bodrogi Gyula zseniális hangjával szórakoztatott gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Nem gondoltuk volna, hogy valaha is azt a hírt fogjuk kapni, hogy új epizódokkal tér vissza a hírhedt egyfejű, pedig a karakter atyja, Csukás István pontosan ezt erősítette meg.

Hirdetés

A legendás író a Borsnak nyilatkozva erősítette meg, hogy három vadonatúj epizóddal folytatódik Süsü története és azt is elmondta, hogy miről fognak szólni: 

"Sokáig gondolkodtunk, de végül megszületett az ötlet, hogy Süsüt a mai kor gyermekei is megismerjék, miközben a korábbi generációknak is örömet szerzünk. Annyit elárulhatok, hogy az epizódok vázlata kész, a költségvetés összeállt, talán év végére kész is lehetnek az epizódok. Ugyanúgy bábtechnikával dolgozunk. Az első részben Süsü ellátogat az emberek földjére, a másodikban összeházasodik és megszületik a gyermeke, Süsüke, aki a harmadik epizódban a sárkányok és emberek földje után az űr­be is ellátogat."

Csukás azt is elmondta, hogy csak és kizárólag a kiváló Bodrogi Gyula hangjával tudja elképzelni az új részeket, amivel kapcsolatban a lap megkereste a Nemzet Színészét is, aki tőlük hallott először arról, hogy folytatást kap a Süsü, viszont nagyon tetszett neki az ötlet: 

"Nagyszerű hír, álmomban nem gondoltam volna, hogy az életemben még újra Süsünek adhatom a hangomat. Nagyon tetszik az ötlet, ha ugyanabban a szellemiségben készítjük, mint a korábbi részeket, nem szabad ezt is digitalizálni. Ha ezt tartják, szívesen vennék részt a munkában. Az alapanyaggal biztos nem lesz gond, hiszen Istvánról egy ország tud­ja, mekkora író, generációk nőttek fel és fognak felnőni a meséin."

Alig várjuk már, hogy beszámolhassunk a további fejleményekről, addig pedig megnézzük még párszor az intrót: 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.