Hirdetés

Lehullt a lepel a Flash következő főellenségéről!

|

Az ígéretekhez híven a Flash következő szezonjában nem egy hasonlóan villámgyors rosszfiúval kell megküzdenie Barry Allennek, hanem egy szuperintelligens bűnözővel.

Hirdetés

Megvan minden egyes élethelyzetnek az a bája, hogyha padlóra kerülünk, akkor onnan már csak felfelé vezet az út. Bár nem volt teljesen katasztrófa a Flash múlt héten lezárult harmadik évadja, azzal a többség egyetért, hogy a sorozat három év alatt elvesztette kezdeti varázsát, többek között a meg nem újuló formátuma miatt is. Így hát bár megértjük azokat, akik elkaszálták a sorozatot, mégis van egy jó hírünk azoknak, akik kitartanak mellette: a készítők ugyanis betartják ígéretüket, és szakítanak a gonosz speedsterek hagyományával a folytatásra.

Hirdetés

Újabban pedig az is kiderült, ki fogja követni a Reverse-Flash, Zoom és Savitar által kikövezett utat: a The Thinker (Gondolkodó vagy Mesterelme magyarul) néven ismert bűnöző. A karakterre a harmadik évad utolsó pár epizódjában több utalást is tettek a jövőből érkező karakterek. Először Abra Kadabra, majd maga Savitar is elkotyogta DeVoe nevét. Ez a DeVoe nem más, mint Clifford DeVoe, aki a képregények szerint a bűnözés elleni harc megszállottja volt Keystone City ügyészeként, míg bele nem fásult az eredménytelen küzdelembe, és át nem állt a rosszfiúk oldalára.

DeVoe egy "gondolkodó sapkát" kifejlesztve és használva új szintre emelte képességeit: többek között a telekinézist is sikerült elsajátítania. A bűnözői nevét pedig onnan kapta, hogy mesterien kitervelt bűntényeket hajtott végre.

Az igazi csavar azonban az lehet, hogy a DC-s képregények történetében további három rosszfiú is bitorolta a The Thinker nevet - és DeVoe eredeti sapkáját -, az utolsó közülük méghozzá egy mesterséges intelligencia volt. Ha van egy kis vér a készítők pucájában, akkor akár több Thinkert is bemutathatnak egy évad alatt, ami üde váltás lenne az eddigi, egész évadon át nyúló rosszfiús formátumon. Vagy ha már telekinézissel fog virgonckodni DeVoe, nyugodtan összeállhatna a szintén telekinetikus Gorilla Grodd-dal is, ami már valóban megnehezítené hőseink életét.

Ti mit gondoltok? Képesek lesznek az írók egy méltó ellenféllé varázsolni a szuperintelligens DeVoe-t Flash és csapata számára?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.