Ez alkalommal a szokásosnál jóval többet kellett várni arra, hogy visszatérjen az HBO hatalmas sikerű fantasy sorozata, a Trónok harca, ám július 17-én, a tomboló nyár közepén rajongók milliói számára köszöntött be a tél. Az előző szezon fináléját okkal tartják számon a széria legjobb epizódjai között, ugyanis sorra halmozta az olyan hidegrázós jeleneteket, mint a hatalmas mészárlás Cersei (Lena Headey) jóvoltából, Jon (Kit Harington) kikiáltása észak királyává, Arya (Maisie Williams) bosszú hadjárata, vagy éppen Daenerys (Emilia Clarke) megindulása Westeros felé. Úgy tűnt, a képzeletbeli sakktáblán mindenki megtalálta a maga helyét, és kezdetét veheti a Tyrion (Peter Dinklage) által is emlegetett "nagy játszma".
Éppen emiatt a közönség óriási elvárásokat táplált a folytatás felé, amit az a bejelentés sem könnyített meg, hogy a hétrészes hetedik, valamint a hatrészes nyolcadik évad után valaki végleg elfoglalja a vastrónt. Summa summarum tizenhárom epizódot tölthetünk még el a tűz és jég dala fantasztikus birodalmában, ennyi áll a készítők rendelkezésére elvarrni a szálakat és tisztességesen lezárni minden karakter történetét…
…És ennek ellenére egy egészen lassú nyitányt kaptunk, amivel nem feltétlenül lesznek elégedettek, akik szerint ez a széria a hatalmas csatákon és a vér fröcsögésén alapul. Ahelyett, hogy egy in medias res jellegű kezdéssel rögtön egy fattyak csatáját is megszégyenítő összecsapás kellős közepén találtuk volna magunkat, az írók szépen fűzték tovább a sztorit onnan, ahol legutóbb abbamaradt, mi pedig rádöbbentünk, az az említett sakktábla még nem áll teljesen készen a végjátékra. Ezzel azonban nincs semmi baj, sokak szerint az elmúlt szezon egyik nagy hibája a túlzott kapkodás volt. Egy nagyon erős kezdést követően kaptunk mindenkiből valamennyit, aki számítani fog a soron következő fejezetekben: Ellátogattunk az immár ismét Starkok által uralt északra, ahol Havas Jon némi belső viszály mellett minden erejével a Mások ellen szervezkedik, jártunk az esélyeit nem teljesen tisztán látó Cersei királyné vezette délen, a Fellegvárban betekintést nyertünk Sam életébe, aki kulcsfontosságú lehet még a későbbiekben, és végre valahára Daenerys is hazatért szülőföldjére. Érződik, hogy ettől kezdve egy tudatosan felépített terv szerint alakul a sorozat.
Kifejezetten jó döntés volt a hatodik évad végére mérsékelni a karakterek számát, hiszen korábban nem nagyon volt példa egyetlen részben minden jelentős figura megmozgatására, ráadásul most már a játéktér is ugyanarra szűkült. A legtöbb szereplő hozza a tőle elvártat, néhányuk azonban ennyi idő után is tud újat mutatni, rajtuk különösen meglátszik az idáig megtett út és a jellemfejlődés. Az újak közül mindenképp említésre méltó Euron Greyjoy, a Vas-szigetek ura, akit habár valószínűleg nagyon fogunk utálni, de a látottak alapján Pilou Asbæk Joffrey és különösen Ramsay után képes egy lazaságával üdítően ható gonoszt letenni az asztalra, így alig várjuk, hogy még többet legyen képernyőn.
Hiába voltak lazább és kifejezetten megmosolyogtató pillanatai a nyitánynak - amelyeket főként Sam montázsának és annak a bizonyos cameónak köszönhetünk -, a feszültséget hihetetlenül jól a felszínen tartották mindvégig. Rögtön a főcím után a Fal felé masírozó holtak serege kellő felismerést ad a nézőnek, hogy hoppá, nagyon közeleg a baj, ezek pedig Westerosban éppen egymást készülnek leölni. Ez a pillanat és Branék érkezése különösen előrevetíti mindazt a szörnyűséget, ami már oly régóta készülget. A karakterközpontú, "mindenkiből egy keveset" tematikát követő epizód tehát tökéletes felvezetésként bizonyult a hátralévő eseményekhez, amelyek jövőhét hétfőtől garantáltan felpörögnek - erre utal a zseniális utolsó jelenet is, ami egyébként elég erős keretet ad a régóta várt hetedik évad startjának. Elkezdjük hát?