Hirdetés

Twin Peaks 3. évad - Ilyennek láttuk az 1-4. epizódot

|

Minek fogyasztanál kábítószert, ha nézheted a Twin Peaks-et?

Hirdetés

Egy közeli ismerősöm épp a napokban adott hangot azon aggályának, hogy bár kíváncsian, mi több, izgatottan várja a Twin Peaks új évadját, nagyon reméli, nem lesz olyan, mint a Tűz, jöjj velem. Számára és még azok számára, akik hozzá hasonlóan nem zárták szívükbe Laura Palmer utolsó hét napjának históriáját, van egy hírem: az újonnan bemutatott négy epizód és a sajátos hangvételű előzményfilm között elég sok a közös vonás. Viszont - és most ez alapján vagy mindenkit összezavarok, vagy nem -, még a Tűz, jöjj velem sem készíthet fel úgy istenigazából arra, amit Lynch majd szállít nekünk a TP új szezonjában. Az a bizonyos utolsó epizód pedig, amit először '91-ben láthattunk annak minden őrületével és pokoljárásával csak a jéghegy csúcsa volt. 

Hirdetés

A cserfes és sejtelmes marketinggépezetnek hála, mely az új évadot övezte, sikerült úgy beleszáguldanunk ebbe a nyitó röpke négy órába, (aki maratonozni akar, irány az HBO GO), hogy elöljáróban meglehetősen kevés érdemi információ volt a birtokunkban. Ez egyrészt egészen bizsergető érzés volt, mert nagyon jó úgy nézni valamit, hogy az égvilágon semmit nem tudunk előre, másrészről pedig ez azért adott némi okot aggodalomra. 1) David Lynch rég rendezett már, a 2006-os Inland Empire pedig finoman szólva is megosztónak bizonyult még a keményvonalas rajongók között is. 2) Újra elővenni egy régebbi, kultikusnak számító sorozatot nem feltétlen kifizetődő ötlet. Elég csak az X-Akták kudarcos újranyitására gondolni. Ráadásul mi van akkor, ha Lynch teljesen behódolván közönségének szimplán csak újralátogatja ezt a közeget és aranyos kis nosztalgiatrippé avatja a dicsőnek szánt visszatérést, ezzel kvázi lábjegyzetté degradálva az egészet? Mi van, ha középszer lesz? Egy ilyen sorozatnak talán ez lenne a legnagyobb döfés.

Nos, ami a közönség, a rajongók igényei felé mutatott szolgahűséget illeti, húzhatjuk is le a budin. David Lynch eddig sem arról volt híres, hogy csak úgy simán behódol egy nagyobb rétegnek, legújabb munkája pedig ezt csak igazolni tudja, melyből egyenesen következik, hogy bizony aktuális, mozgóképre szabott rémálmát legalább annyian fogják hevesen gyűlölni, mint ahányan rajongásig imádni. Tehát középszer kihúzva. Nem könnyes tekintettel előadott nosztalgiatrip lett az eredmény, hanem egy 18 órás David Lynch-film, amiben viszontláthatjuk a Twin Peaks több fő- és mellékszereplőjét, de melléjük még bőséggel kapunk új arcot, új történeteket. Ami azt illeti, az ember nem győzi kapkodni a fejét és nem győzi megjegyezni az elejtett információkat és új karaktereket. Lynch nem nagyon vacakol, annyi sztorit indít el már az első órában, annyi helyszínen mozgatja a szereplőket, hogy nem nehéz beleszédülni a végére és csak a jó ég tudja, hogy miként fog ezekkel majd a későbbiekben zsonglőrködni és mit hová futtat ki. Ezeknek a sztoriknak pedig meglepően kis hányadát teszik ki azok, amikben a jól ismert figurák játszanak szerepet, sőt: mintha szándékoltan bőszítené a rajongókat, a rendező jóformán sokszor csak mutatóba tesz bele egy-egy jelenetet, melyben viszontláthatjuk ismerőseinket. 

Az epizódok minden egyes képkockáján érződik, hogy teljes kontrollt kapott a hóbortos rendező, ebből fakadóan nem mondható, hogy könnyen adná magát és könnyedén befogadhatóvá válna. Ha fel tudjuk venni a tempót és valamelyest be tudjuk végre lőni, hogy ki, mit merre, hogyan és miért csinál (ha egyáltalán van már erre válasz), akkor a következő kihívást az jelenti, hogy a hangvétellel felvegyük a harcot és elfogadjuk, Lynch-nél hogyan is működnek a dolgok. Először is, amit a sorozat második évadjának utolsó epizódjában láthattunk, tényleg csupán a felszín kapargatása volt. Lynch itt tovább megy és nem fogja vissza magát - szürreális, szuggesztív és brutálisan elszállt képsorokban mutatja meg, ahogy, teszem azt, Cooper ügynök kétségbeesetten téblábol a Fekete Barlangban és kutatja a kijáratot. Kábszeres mámor mozgókép-injekcióval. Mindeközben pedig lépten-nyomon beleütközünk egy-két olyan jelenetbe, amely esetenként heves szemöldökráncolást idézhet elő, embere válogatja, hogy miként reagál rájuk. Hogy egy példát említsek: nem tudom, pontosan milyen megfontolásból tette meg Lynch, hogy megszerezte egy cameo(?) erejéig Michael Cerát, de jelenetét nézve az ember hirtelen el sem tudja dönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Jobb egyébként sírva nevetni, de egészen biztosan lesz olyan, akit a világból ki lehet majd kergetni vele. 

Azért ne kezdjenek el keseregni azok, akik hiányolnak egy kis következetességet és kontinuitást: a folytatás mindkét Cooper-t illetően felveszi a fonalat, így az e világon ragadt alteregó is fontos szerephez jut (szürreális: Kyle MacLachlan hosszú hajjal), a Fekete Barlang által fogságban tartott kávéfanatikus ügynökünk pedig belekerül egy tucatnyi tréfás szcénát kiváltó szituációba. Humora az eddigi epizódoknak bár alapvetően kissé ütődött, ez a fajta abszurd, már-már sitcomokat idéző jelleg nagyon is jól megfér Lynch-nél, még ha először furcsának is hat ilyen dózisban. Gordon Cole és Albert Rosenfield kettősét például máris el tudnám képzelni egy komikus spin-off sorozatban. [A negyedik epizód utolsó jelenetében lefolytatott, a sorozat narratív útvesztőire vonatkozó önreflexív dialógusok például zseniális, ahogy van.] Lucy és Andy pedig az égvilágon semmit nem változott, így az ő végtelen naivitásukra és egyszerűségükre is ki van hegyezve egy-két humorosabb szekvencia.

A Twin Peaks újralátogatása csak kis hányadban érződik konkrét folytatásnak, nagyon kis hányadban nosztalgiázásnak, elég nagy részben pedig kiterjesztése a sorozat világának, ami mindenképpen érdekfeszítő húzás. Pláne, hogy így még több olyan momentummal, jelenettel találkozhatunk, amitől egész nap vakarhatjuk a kis buksinkat, hogy hová is tegyük a látottakat. A barlangban lezajló szekvenciák például tele vannak ilyenekkel - kérdőjelekkel és enigmatikus figurákkal, amik és akik további megfejtésre várnak és ha konkrétan a sorozatban nem is dörgölik az orrunk alá, de majd a saját fejünkben összerakjuk, ahogy tudjuk. [Azért egy komolyabb, mindenképpen feloldásra váró rejtélyt kaptunk Laura Palmert illetően - ez nyilvánvalóan a későbbiekben fog fejtörést okozni ügynökünknek.]

Akárhogy is nézzük, az eddig látottak alapján nem biztos, hogy olyan lesz ez a sorozat, amit sokan vártak, de éppen ez benne az izgalmas. David Lynch most kicsit olyan, mint egy izgága, szeleburdi és teljesen kiszámíthatatlan, virgonc állatka, akit szabadon eresztettek és rendelkezésére állítottak minden kis játékszert. A Twin Peaks az ő kis játszótere, telis-tele játékokkal, amiket alig várja, hogy kipróbáljon, mi pedig nem tudjuk úgy nézni, hogy a látottak közömbösek lennének. Sőt, egyenesen lenyűgöző nézni. És meghökkentő. És elképesztő. Sokaknak talán felháborító és értelmetlen. De unalmas semmiképpen. Tizennégy epizódon át persze bőven el lehet rontani a dolgokat, de a fene tudja, a tuskóm azt súgja, jó kezekben vagyunk. Ami megtörtént, megtörténik újra: Twin Peaks ismét rabul ejt minket. 

A Showtime sorozatát az HBO GO-n lehet majd megtekinteni - minden hétfőn 22 órától új epizód. Új rejtélyek és új furcsaságok. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.