A magyar szinkronnal mostanában egyre többet és egyre több helyen foglalkoznak, a háttérben dolgozó emberek viszont még mindig nem kaptak elég figyelmet, pedig a hangmérnökök, a vágók, a dramaturgok, a szinkronrendezők és a többi stábtag nélkül nem élvezhetnénk magyarul kedvenc sorozatainkat, filmjeinket. A Puliwood és a MűsorVízió összefogott és közös interjúsorozatot készít, melyben megismerteti az olvasókkal ezeket az embereket, legelső körben a szinkronrendezőket.
Kertész Andrea olyan remek magyar változatoknak volt a megálmodója és rendezője mint Az elveszett ereklyék fosztogatói, a Da Vinci démonai vagy éppen a nemrég bemutatkozott Gotham. A két részes interjú első felében a rendezőnő mesélt arról, hogyan szeretett bele a szinkronba, minek köszönhetően került a "tűz" közelébe és milyen szempontok vezérlik egy-egy szereposztás megalkotásakor. A teljes interjút erre a linkre kattintva tudjátok elérni, lentebb pedig ennek egy személvényét, mintegy ízelítőként olvashatjátok el. A folytatás - benne még több szinkronos érdekességgel - egy hét múlva, jövő hét pénteken érkezik.
Követed az amerikai sorozatokat, azt hogy milyen újdonságok készülnek?
Sajnos nem. Ez a gyengeségem, viszont ha megkapok egy új sorozatot vagy filmet, akkor annak azonnal nekifekszem és nagy előkészületi munkát végzek egészen addig, amíg az első mondatot fel nem vesszük. Napokat töltök azzal, hogy utánajárok, kik voltak már a főszereplők magyar hangjai, én kit tudnék rájuk elképzelni. Nagyon sokat molyolok és sokszor szenvedek is ezzel.
Képes vagyok saját magamat is elbizonytalanítani a szereposztásnál, és ilyenkor szoktam egyeztetni a megrendelővel és segítséget kérni a szakmabeli és szakmán kívüli barátaimtól. Ha valakinek már adott a hangja, akkor azzal nincs mit foglalkoznom, de persze előfordult, hogy úgy gondoltam, nem biztos, hogy szerencsés lenne megtartani ezt vagy azt a párosítást. Nem mindig értek egyet minden megrendelői kéréssel, és én az a típus vagyok, aki kiáll magáért és a saját igazáért, ha azt alá tudja támasztani.
A szereposztás hogyan történik nálad, mit nézel? A színész arcát, és hogy ki ugrik be róla? Vagy a hangját figyeled, esetleg magát a karaktert?
Az arcot. A szereposztáskor látom magam előtt azt, aki esetleg csinálhatná, és elképzelem, hogy jó lehet-e rá. De rugaszkodtam már el teljesen tőle, és nem a kinézet, hanem a hang dominált a választásnál, de mégis úgy gondolom, hogy az a jó, amikor a hang belesimul a képbe. Azt szoktam mondani, hogy a néző nem feltétlenül tudja, hogy az, akinek a hangját hallja, hogyan is néz ki.
A szinkronhangnál pedig egy nagyon lényeges dolog van szerintem, mégpedig hogy a fülnek kellemes legyen. A szereposztáskor azt is figyelembe kell venni, hogy hogyan szólnak egymás mellett a magyar színészek. Ugyanis ez nagyon nem mindegy. Ha két hasonló hangszínű színész beszél egy jelenetben, akkor nehéz lehet esetleg a néző számára megkülönböztetni őket egymástól.
Ez a nőknél vagy a férfiaknál gyakoribb?
A nőknél, és vannak speciális, úgynevezett gumihangok, akiket mindenre tudsz használni és nem is annyira elcsépeltek. De van, akit nem tudsz másra osztani, csak olyan karakterre, akit eddig is csinált. A mély hangú csajokkal vagyunk bajban, mert nem tudod őket minden figurára rátenni, és ezt szoktam is nekik mondani, ha már megint a korábbiakhoz hasonló szerepet kapnak tőlem.
Az interjú első felét, melyben a rendezőnő mesél a szinkronrendezés nehézségeiről, valamint még arról is, meg szokta-e tartani az állandó párosításokat, ide kattintva tudjátok elérni.