Számos alkalommal áradoztunk már róla, hogy mennyire szeretjük a Pixar egyes alkotásait, több szerkesztőnk is nagy rajongója a stúdió munkásságának. Éppen ezért volt olyan dühítő számunkra, amikor a Disney lényegében kihúzta a lábuk alól a talajt azzal, hogy a koronavírus-járvány alatt/után más bemutatóival ellentétben a Pixar munkáit a streamingre száműzte, ezzel pedig azt érte el, hogy az amerikai közönség egy része rászokott azok otthoni fogyasztására a mozis megtekintés helyett.
Ezt olyan művekkel lépték meg többek között, mint a Lelki ismeretek és a Luca (mi persze mindegyiket moziban nézhettük, az Egyesült Államokról volt szó), ennek pedig nemcsak az említett címek, hanem a Pixar idei újdonsága itta meg a levét, az Elemi ugyanis bármennyire is imádnivaló, éppen azért küzd, hogy legalább veszteséges ne legyen, ami egyszerre megdöbbentő és szomorú.
A Pixar természetesen nem adja fel, jövőre két projektje is be van tervezve, amivel vissza szeretnék csábítani a nézőket a mozikba: az egyik az Agymanók folytatása (amely 2024 nyarán várható), a másik pedig az Elio, amely előbb jön, a tervek szerint már tavasszal nézhetjük. Ebben egy kisfiú a lehető legrosszabb időben hívja fel az édesanyját: pont akkor, amikor idegenek megpróbálják felvenni a kapcsolatot a Földdel. A hívás miatt azt hiszik, hogy a fiú a bolygó vezetője, ezért felszippantják, a félreértésből pedig nemcsak nagyon vicces szituációk születnek, de Elio számos csodát is lát.
Az Eliót 2024. február 29-től nézhetitek majd meg a hazai mozikban, addig viszont menjetek, és üljetek be az Elemire, megérdemli!