Hirdetés

Szinkronosan is jön Hugh Laurie és az HBO közös sci-fi komédiája

|

Az Avenue 5 sorozat első előzetese már feliratosan is nézhető.

Hirdetés

Az Avenue 5 című sorozatot Az alelnök (Veep) atyja, Armando Iannucci jegyzi, aki az HBO-val együtt hozta tető alá az ismert arcokat felvonultató sci-fi vígjátékot, ezáltal pedig még az Orville-nél is bohókásabb darabbal bővül a zsáner. 

Hirdetés

A történet szerint a jövőben egy űrhajón komoly technikai gondok ütik fel a fejüket és senki nem tudja, hogyan lehetne a problémákat a lehető leghatékonyabban elhárítani. Az események azonban nem csupán az űrbárkára, hanem a hajó utasait és legénységére is komoly hatással volt, utóbbiak pedig Ryan Clark (Hugh Laurie) vezetésével próbálnak úrrá lenni a vicces szituációkat is okozó káoszon és igyekeznek megnyugtatni az utasokat. Eközben a Földön lévő irányítócsapat azon dolgozik, hogy segíteni tudjanak nekik, csakhogy a vállalati protokoll és az űrutazás bürokráciájának malmai lassan őrülnek. Az alábbi feliratos trailer alapján pedig számos humoros és szarkasztikus pillanatra számíthatunk majd. 

Laurie mellett feltűnik még többek között Josh Gad (A Szépség és a Szörnyeteg, Gyilkosság az Orient expresszen) és Zach Woods (Szilícium-völgy, A hivatal) is. Az Avenue 5 2020. január 20-án debütál az HBO GO-n és HBO-n magyar felirattal, a szinkronos változat pedig február 2-án, vasárnap 17:45-től lesz látható az HBO3-on, illetve az HBO online videótárában. Adni fogtok neki egy esélyt?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.