Hirdetés

Budapest Noir-trailer, avagy fővárosunk sötétebb tónust kap

|

Gárdos Éva megmutatja, mit jelent az, hogy "magyar noir".

A Magyar Nemzeti Filmalap 900 millió forinttal megtámogatott, Kondor Vilmos regényéből készült magyar krimiről eddig csak hallhattunk hébe-hóba és nézegethettünk jelenetképeket - most azonban végre mozgásban is megszemlélhetjük azt, amit majd leghamarabb novemberben láthatunk a nagy vásznakon. 

Hirdetés

Gordon Zsigmond zsurnaliszta dohányos, hosszú kabátban jár, szófukar és öntörvényű - csak úgy, mint a '40-es évek amerikai noirjainak főhősei. A helyszín azonban jelenleg a harmincas évek Budapestje, hősünknek pedig egy prostituált meggyilkolásának ügyében kell eljárnia. Vagy nem "kell", de lelkiismerete azt diktálja, hogy jobban járna, ha maga göngyölítené fel az ügyet. A korhű díszleteket és városi utcákat Ragályi Elemér értő képein keresztül fogjuk bevizsgálni, amit elnézve megkockáztatom kijelenteni, hogy az egyik legnagyobb erőssége lesz a kész műnek (tippre) - bár nem feltétlen játszik majd egy szinten Ragályinak az 1945 című apró remekműben felmutatott munkájával. 

Egyébként, ezen túl is jól néz ki a Budapest Noir. A hangsúly pedig azon van, hogy "jól". Nem szenzációsan, nem botrányosan rosszul, egyszerűen jól, ami valakinek vagy elég lesz, vagy nem. Nehéz persze megmondani, hogy pontosan milyen lesz egészében, de okkal sejthetjük, hogy egy teljesen szórakoztató, vállalható alkotás fog ebből születni, amin kevésbé a sztori, mint inkább a színészi játék és a műfaji elemek más fénytörésben lévő megjelenítése, számára idegenebb környezetbe helyezése lesz az, ami emel a végeredményen. 

A Gárdos Éva által rendezett film november 2-án kerül a mozikba, a főbb szerepekben pedig olyan színészeket láthatunk majd, mint Kolovratnik Krisztián, Tenki Réka, Kulka János, Dobó Kata, illetve Thuróczy Szabolcs. Szóval igen, lesz itt mindenki, aki számít. Az előzetest magát pedig alant tekinthetitek meg:

Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.