Guillermo Del Toro rég várt Pinocchio-filmje lassan itt van a nyakunkon és ha nem vigyázunk, hamarosan már nézhetjük is a Netflix platformján. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy végre kiadtak egy alig egyperces kis teasert, amelyben nem más, mint a Ewan McGregor hangján megszólaló Tücsök készít fel bennünket, hogy megismerhetjük a fából készült gyerek életét.
Az 1883-as Carlo Collodi regény alapján készült Pinokkiót - döbbenetes módon - már 2008-ban bejelentette Guillermo Del Toro rendező, így tényleg nem hazudunk ha azt mondjuk: időtlen idők óta várjuk, hogy láthassuk. Eredetileg 2013-2014 környékén került volna a mozikba, de megakadt a produkciós folyamat és egyetlen stúdió sem vállalta, hogy beáll a projekt mögé anyagilag. Ez történt 2017-ben. Jelen pillanatban pedig úgy áll a helyzet, hogy a Netflix - ahogyan sok más rendező féltve őrzött ötletét/tervét - felkarolta és beállt mögé, így nekik köszönhetően már fixen láthatjuk az alkotást.
A cselekmény az 1930-as évek Olaszországában játszódik, a fasizmus idején, ami már önmagában jelezheti, hogy dacára a stop motion technikának és a Disney-s elődnek, ezúttal picit sötétebb területekre is tévedhetünk. Guillermo Del Torón kívül Mark Gustafson vállalta magára a rendezést (és szintén Del Torón kívül Patrick McHale írta a szkriptet), a szinkronszerepekben pedig olyan nevekkel találkozhatunk, mint Gregory Mann, David Bradley, Tilda Swinton, Christoph Waltz, Finn Wolfhard, Cate Blanchett, John Turturro, Ron Perlman, Tim Blake Nelson, valamint Burn Gorman.
És hogy mikor nézhetjük leghamarabb? Jelen állás szerint 2022 decemberében.