Hirdetés

Előzetesen Michael Bay koronavírus ihlette thrillere, a Songbird

|

Hát erre nem kellett sokat várnunk.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy a világ legtöbb részén még javában terjed a koronavírus, Michael Bay produkciós cégével úgy döntött, hogy azonnal filmet készítenek a világjárványról. A májusban bejelentett filmet pedig rekordgyorsasággal le is forgatták, amihez most meg is kaptuk az első előzetest.

Hirdetés

A Songbird története szerint a COVID-23 vírus egyik mutációja miatt már negyedik éve teljes lezárás (lockdown) alatt van a világ, a megfertőződött amerikaiakat pedig az úgynevezett Q-zónákba kényszerítik karanténba. Egy ilyen világban él két főszereplőnk, Nico (KJ Apa), aki immunis a vírusra, ezért futárként dolgozik, és az ő szerelme, Sara (Sofia Carson), akivel azonban nem érintkezhet. Hamarosan azonban úgy tűnik, hogy Sara is elkapta a vírust, ezért Nico megpróbál mindent megtenni annak érdekében, nehogy bezárják a lányt.

Az Adam Mason rendezésében készült filmnek premierdátuma még nincs, ahogy azt sem tudni, hogy hol lesz majd bemutatva. Főszerepben feltűnik még Alexandra Daddario, Demi Moore, Bradley Whitford, Paul Walter Hauser, Craig Robinson és Peter Stormare.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.