Hirdetés

Első (werk)képsorok A Viszkis című filmből!

|

Pici fényező werkvideó érkezett Antal Nimród új filmjéhez, amelyben maga Ambrus Attila is dicsérő szavakkal illeti a produkciót.

Hirdetés

Antal Nimród kisebb amerikai kitérő után (Elhagyott szoba; Ragadozók; A szállítmány) újra magyar pénzből, Magyarországon, magyar közegbe helyezett történetből forgat - a Magyar Filmalap által 1,1 millió forinttal megtámogatott alkotás az egyik legismertebb magyar bűnözőről, a Viszkis rablóról fog szólni, az ő sikeres törvényszegéseivel felvértezett pályafutását fogja elénk tárni. 

Hirdetés

A rövidke kis werkfilmben láthatunk pár forgatási képsort (főként bankrablós jelenetekből), illetve láthatjuk azt is, ahogy maga Ambrus Attila (a Viszkis) az őt megformáló Szalay Bence mellett ülve dicséri a színészt és a rendezőt is - mondván, hogy az emberek évek múltán is fel fogják emlegetni ezt a filmet és nem csupán a Kontrollt fogjuk vele kapcsolatban felhozni. Szalay Bence maga is beszél az általa játszott szerepről, arról, milyen fontosnak tartja az improvizációt és micsoda kihívás volt eljátszani a karaktert úgy, hogy elérje a kívánt hatást. Kíváncsiak vagyunk, hogy Nimród mennyiben fogja a Kontrollt túlszárnyalni (vagy épp hozni azt a szintet), de azzal is békében lennénk, ha a hollywoodi hadszíntéren mutatott profi iparosi tevékenységét nyújtaná. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.