Olivia Wilde-ot már számos filmben láthattuk kisebb-nagyobb szerepekben, azonban most rendezőként próbálja ki magát, első egész estés filmje pedig az Éretlenségi (Booksmart) lesz, amellyel nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a vígjátékok műfaját bővítse valami emlékezetessel.
A sztori szerint két elválaszthatatlan barátnő, Amy (Kaitlyn Dever) és Molly (Beanie Feldstein) a lehető legszorgalmasabb tanulók, a kiváló eredmények érdekében végiggürcölték az iskolát és lemondtak azokról az élvezetekről, amikben a folyton bulizó társaiknak részük volt. A diplomaosztó előtti este azonban rádöbbennek, hogy teljesen kimaradt az életükből a szórakozás, ezért elhatározzák, hogy bepótolnak mindent, méghozzá egyetlen éjszaka alatt. Ebből ad ízelítőt a szinkronos előzetes is:
A mellékszerepekben többek között Jason Sudeikis, Lisa Kudrow és Will Forte látható. Május 30-tól csücsülhettek be rá, ha bejött. Bejött?