Hirdetés

Féktelennek ígérkezik az Együtt kezdtük című új magyar mozifilm

|

Második nagyjátékfilmjének bemutatójára készül Kerékgyártó Yvonne, melyben ugyan feltűnnek ismert és nagynevű színészek, a fókusz mégis a fiatal generáción lesz.

Hirdetés

Kerékgyártó Yvonne neve sokaknak ismerős lehet, ugyanis társíróként jegyzi a FOMO és a Hab című filmeket, illetve 2014-ben debütált első egész estés alkotása, a Free Entry. Az alkotónő legújabb munkájában is a nyárba repíti a nézőket és ezúttal is a felnőtté válás kérdését vizsgálja meg a huszonéves generáció napszemüvegén keresztül.

Hirdetés

Augusztus 4-től játsszák majd a mozik az Együtt kezdtük című filmet. A történet szerint főhőseink egykor jó barátok voltak, ám az érettségi után mindannyian szétszéledtek és tíz éve nem látták egymást. Hogy mi hozza most össze őket? Mindannyian hivatalosak egykori kedvenc tesitanárjuk (Mucsi Zoltán) lányának esküvőjére, így egy füst alatt megrendezik a lagzit és az osztálytalálkozót is.

A film nemcsak féktelen és vad bulit ígér, hanem mély témákat is feszeget majd, hiszen a főhősök mindegyike válaszút elé érkezik, ahogyan abból ízelítőt is ad a teljes előzetes: 

A fiatalokat többségében a nagyközönség számára kevéssé ismert színészek játsszák, mellettük viszont feltűnnek olyan nagy nevek mint Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Szabó Simon, Zsurzs Kati és Szacsvay László.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.