Hirdetés

Gemini Man - trailert kapott Ang Lee sci-fi thrillere

|

Will Smith saját magával harcol. Szó szerint.

Az 1997 óta készülőben lévő Gemini Man már többször megjárta a kreatív pokol legmélyebb bugyrait, hiszen az azóta eltelt jó pár év alatt már nem egy rendezőt, illetve forgatókönyvet sikerült elfogyasztania. A felemás minőségű szkriptek mellett azonban a legnagyobb problémát mégis leginkább az akkoriban még kissé kiforratlan CGI korlátai jelentették, amelynek használata nélkül szinte képtelenség lenne megalkotni a főhős megfiatalított mását.

Hirdetés

Manapság persze már szinte mindennaposnak tűnik, hogy a rendezők CGI segítségével fiatalítják meg a színészeiket, így most végre Will Smithnek is megadatott a lehetőség arra, hogy a modern technikának hála letagadhasson pár évet. A Gemini Man története szerint Smith a sokat látott Henry Brogan bérgyilkos bőrébe bújik, akit egy olyan valaki vesz üldözőbe, akihez foghatóval eddig még nem akadt dolga. Mint az később kiderül a gyilkos valójában nem más, mint a Junior névre hallgató klónja, akinek a nagy találkozás után Broganhoz hasonlóan szintén újra kell majd gondolnia mindazt, amit eddig a világról gondolt. Az első trailer alapján ígéretesnek tűnik a koncepció: 

Hirdetés

Az Ang Lee (Pi élete, Túl a barátságon, Hulk) által rendezett sci-fi thrillerben Will Smith mellett a főbb szerepekben itt lesz még Mary Elizabeth Winstead (Cloverfield 10 Lane), Clive Owen (Az ember gyermeke), Benedict Wong (Orgyilkos Osztály), valamint Douglas Hodge (Vörös Veréb).

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.