Hirdetés

Végső előzetesen az Így neveld a sárkányodat 3

|

Ez a búcsú szívhez szóló lesz.

Ugyan a mese szériák nem ritkák, az már annál inkább, hogy méltó módon zárják le őket, vagy hogy egyáltalán érdemben befejezzék őket. Ha a gyártó Dreamworks Animationsre gondolunk, akkor mindenki élénken emlékszik még Shrek kivéreztetett tetemére, vagy az igencsak hullámzó teljesítményű Madagaszkár-trilógiára, amelyből speciel pont a harmadik rész sikerült a legjobban. A 2010-es Így neveld a sárkányodat azonban okkal emlegetik a Pixar klasszikusaival egy lapon és noha a második rész már mérsékeltebben volt sikeres mind kritikailag, mind anyagilag, abszolút méltó volt elődjéhez és úgy fest, hogy a búcsú kapcsán kicsik és nagyok ismét elmorzsolhatnak pár könnycseppet.

Hirdetés

Legalábbis a végső előzetes már most ezt készíti elő, amit a minap már a film zeneszerzője, az első részért Oscar-jelölést begyűjtő John Powell is teaselt, amikor egy Facebook posztban jelezte, hogy befejezte a zenei munkálatokat. A zárlat pedig ahogy azt illik minden eddiginél nagyobb kalanddal és fenyegetéssel kecsegtet. Utóbbiért az eredetiben F. Murray Abraham által megszólaltatott Grimmel felel majd, aki a sárkányokra és Hibbant-sziget lakóira egyaránt fenyegetést jelent, miközben előbbiért egy nőstény sárkány, valamint egy rejtett világnyi új sárkány gondoskodik.

Az első két részt jegyző Dean DeBlois a múltban játszódó jeleneteket éppúgy ígér, mint a jövőbe tett kitekintéseket, amelyek előre vetítik Hablatyék és a vikingek sorsát. Minden esetre a film honi bemutatója nincs (vészesen) messze, ami 2019 február 28-án lesz esedékes.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.