Hirdetés

Nyírjuk ki Gunthert trailer - így próbálják meg likvidálni Schwarzeneggert (Frissítve)

|

Ha minket kérdeztek nem túlságosan bölcs ötlet a Terminátort, Ivan Dankót, John Matrixet, Conant és Dutchot egy személyben megkísérelni eltenni láb alól, de a Nyírjuk ki Gunthert c. akciófilm alapötlete mégis erről szól. Nézzetek bele, milyen lesz.

Hirdetés

A leginkább színészként tevékenykedő Taran Killam (Menyasszony apró szépséghibával) forgatókönyvéből és rendezésében készülő produkció a világ legkiválóbb bérgyilkosáról, Guntherről (Arnold Schwarzenegger) szól. A sztori szerint egy csapat fiatal és magukat nagymenőnek érző, de fegyelmezetlen bérgyilkos rákényszerít egy dokumentumfilmes stábot, hogy vegyék fel, ahogy kinyírják Gunthert és így bizonyítékot szerezzenek rá, hogy ők a legjobbak. A mi Guntherünk azonban mindig egy lépéssel előrébb jár. 

Hirdetés

A Nyírjuk ki Gunthert (Killing Gunther) stábjában Schwarzi mellett helyet kapott az Így jártam anyátokkal sorozatból és a Bosszúállókból ismert Cobie Smulders is, de nem ez a legjobb hírünk a filmmel kapcsolatban, ugyanis várhatóan október során a hazai mozikban is látható lesz a Big Bang Media forgalmazásában. Nézzétek meg az első trailert és véleményezzétek kommentben. Frissítve: már szinkronos változat is érkezett!

Szinkronos:

Eredeti:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.