A streamingszolgáltató filmes szekciója évek óta nem csak arról szól, hogy középszerű alkotásokat kell pörgetnnünk, hanem szinte minden évben felkerül egy-egy igazán különleges produkció a platformra. Ezekben pedig sokszor nagy sztárok szerepelnek, most például mindenki Amerika Kapitánya, Chris Evans és a legutóbb Kitty Oppenheimerként remeklő Emily Blunt állt össze, és október végén a Pain Hustlers című filmben fogják egyesíteni az erőiket.
A történet szerint Blunt egy fiatal anyát alakít, aki szeretne jobb életet biztosítani magának és a lányának, és végül meg is kapja az élettől a nagy lehetőségét, hiszen főnöke (Chris Evans) megbízza egy haldokló gyógyszercég vezetésével. Liza felvirágoztatja a vállalatot, és megváltja a jegyét az elitbe, ám hamar egy bűnügyi összeesküvés közepén találja magát, a veszély pedig egyre csak nő.
Blunt és Evans kivételével is kifejezetten erős a stáb. A kislányt alakító Chloe Coleman feltűnt például az idei Dungeons & Dragons filmben, de a Schitt's Creekből ismert Catherine O'Hara és az Ocean's filmekben remeklő Andy Garcia is tiszteletét teszi az alkotásban. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a filmet a Harry Potter-univerzumból ismert David Yates rendezi, máris izgatottak lehetünk.
A filmet október 27-től láthatjuk, ti kíváncsiak vagytok rá?