Hirdetés

Pár rajongó újraforgatta a Marvel Kapitány előzetesét

|

Amíg mindenki az új kapitány második előzetese miatt ég lázban, addig egy youtuber csapat leforgatta az első trailer tökéletes mását - csak éppen a legpuritánabb megoldásokkal.

Hirdetés

Aki egy kicsit is érdeklődik a szuperhősfilmek iránt, az jó eséllyel azonnal rápörgött a Marvel Kapitány első nagyobb ízelítőjére. Ezt a hangulatot fokozta tovább a második előzetes, ami habár nem mutatott túl sok új jelenetet, de azzal a kevéssel is elkápráztatott minket. A Marvel Kapitányt már okkal tekinthetjük 2019 egyik legjobban várt filmjének, ami majd márciusban fogja szétszedni a mozikat.

Hirdetés

Addig is a második trailer örömére egy youtuber csapat, név szerint a Dumb Drum elkészítette a költséghatékony, házilag barkácsolt elképzelésüket az első előzetesről. Snittről-snittre, filmkockáról-filmkockára megcsinálták ugyanazt, az eredetinek a tökéletes mását, csak éppen a CGI jeleneteket LEGO-val, vagy kartonpapírral helyettesítették. Az eredmény pedig bármennyire is meglepő, egyben rendkívül vicces és párját rikítóan ügyes lett. Ebben a masszív két percben szinte tapinthatóvá válik a filmek iránti rajongásuk és a munkába vetett örömük.

Egyébiránt a csapat már jó pár éve foglalkozik ezzel az "újracsinálással" (amit ők csak swedednek, azaz svédeltnek neveznek), például Az ébredő Erőről, Az utolsó Jedikről, a Die Hardról, vagy éppen a többi marveles moziról is találhatóak videók, de a DC, a horrorfilm, vagy akár az akciófilm rajongók is mazsolázhatnak a nekik tetsző alkotások közül.

Itt egyébként megnézhetitek az eredeti és az újraalkotott előzetest egymás mellé téve, ami csak még inkább kiemeli a Dumb Drum csapat profizmusát:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.