Hirdetés

Megérkezett Az Öngyilkos Osztag első magyar szinkronos kedvcsinálója!

|

Erre az Öngyilkos Osztag-filmre vártunk?

Hirdetés

Utoljára az augusztusi DC FanDome keretében hallhattunk érdemben a The Suicide Suqad - Az Öngyilkos Osztagról, ahol megismerhettük a film impozáns szereposztását, és egy kulisszák mögé betekintést engedő videóval is megörvendeztették a rajongókat. Azóta persze eltelt pár hónap, szóval igazán itt volt az idő, hogy feléledjen a mindeddig takaréklángon égetett marketinggépezet: és ahogyan azt James Gunn író-rendező egy új plakáttal nemrég beharangozta, már meg is érkezett a film első hivatalos előzetese!

Hirdetés

A várva várt kedvcsináló végre részletesebb betekintést ad James Gunn Öngyilkos Osztagába, és eszerint nem akármilyen agymenésben lesz részünk a produkció nézésekor. A direktor sosem csinált titkot abból, hogy saját értelmezésében úgy fognak hullani a karakterek, mint a legyek, ráadásul azt is kijelentette korábban, hogy ez az egyik legnagyobb szabású film, amit valaha készített - ez pedig két A galaxis őrzőivel a háta mögött igen izgalmas megállapítás. Az Osztag a hetvenes évek háborús mozijait idéző bevetése mindezek alapján olyan alkotás lehet, ami után végképp zárójelbe tehetjük a David Ayer által rendezett első részt.

A pörgős kedvcsinálóban többek között olyan antihősöket szúrhatunk ki, mint Harley Quinn (Margot Robbie), Bloodsport (Idris Elba), Peacemaker (Idris Elba), Blackguard (Pete Davidson), Polka-Dot Man (David Dastmalchian), King Shark (Steve Agee), Savant (Michael Rooker) és Captain Boomerang (Jai Courtney), ráadásul azt is megerősíteni látszik, hogy valóban Starro, az űrből jött tengeri csillag lesz a film főgonosza, aki a képregényekben elsőként szállt szembe az Igazság Ligájával is. Starro legfőbb különleges képessége, ami az Osztag dolgát is alaposan megnehezítheti, hogy spóraklónokat tud létrehozni, akik áldozataikra rátapadva képesek mások felett átvenni az irányítást.

A The Suicide Squad - Az Öngyilkos Osztag a tervek szerint 2021. augusztus 6-án kerül majd a mozikba és az HBO Maxra egyaránt.

Szinkronos

Feliratos

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.