Hirdetés

Napszállta - hangulatos trailert kapott a Saul fia rendezőjének új filmje

|

Jó érzésünk van a filmet illetően.

Hirdetés

Nem nagyon szaporítanám a szót. Mostanra már mindenki látta a Saul fiát és mindenkinek megvan róla a véleménye (igazából annak a kevés embernek is, aki még nem látta). Vélhetően ugyanez a sors vár majd legújabb filmjére, a Napszálltára, ami már felvételt nyert két nívós fesztiválra (a Torontói, valamint a Velencei Filmfesztiválra) és mindenki nagyon izgatottan várja, hogy lássa, milyen művet rakott össze a rendező és tehetséges csapata.

Hirdetés

Utóbb már kaptunk egy rövidke képsort, amit szintén szerettünk, még ha sokat nem is mutatott. Most azonban kaptunk egy hagyományos teaser trailert, ami már többet sejtet a történetből, de mégis inkább az atmoszférára megy rá és a képi világra. Többet látunk Jakab Juliból is és olybá tűnik, hogy bár nem lesz annyira zárt, klausztrofób világa, mint a Saul fiának volt, ezúttal is végig a főszereplővel maradunk, a kamera nem nagyon fog tágítani mellőle (persze ezt csak szigorúan az előzetesben látottak alapján szűröm le). Mit mondhatnék még? Nézzétek csak meg az előzetest és döntsétek el, hogy viszonyultok hozzá:

A film Írisz útját fogja követni, amint hazatérése után testvére után kezd nyomozni, akiről egészen addig nem is tudott. A nyomozás azonban nem várt helyekre sodorja őt...

A Napszálltát szeptember 27-től vetítik a hazai mozik országszerte, de addig is megtekinthető néhány városban premier előtt, közönségtalálkozókkal egybekötve. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.