Július 27-en már debütál is a Netflix felületén az Extinction névre hallgató inváziós film, minek rendezői székében Ben Young ül, aki leginkább a 2016-os kevésbé ismert filmje, a Farkasnász kapcsán ugorhat be, de a Netflixtől már megszokhattuk, hogy feltörekvő rendezőknek is gyakorta ad lehetőséget.
Az Extinction szerint egy családapát (Michael Peña) állandó rémálmok gyötrik családja elvesztéséről és egy apokaliptikus vízióról. Hamar kiderül, hogy egy eljövendő idegen invázió látomásáról van szó, és mindent megtesz főhősünk, hogy megvédje a családját.
A kommandószerű UFO katonák elég érdekesen veszik ki magukat az előzetesből, ami alapján egy Vörös hajnal filmről is szó lehetne, de lehet, hogy nem egy egyszerű inváziós filmről van szó, és megcsavarják majd a cselekményt. 27-én minden bizonnyal kiderül. Nektek felkeltette az érdeklődésetek?