Hirdetés

Peter Dinklage dalra fakad a Cyrano előzetesében

|

A sokak számára Tyrion Lannisterként megismert színész ezúttal egy zenés darabban fog hősszerelmest játszani.

Hirdetés

Hogy mekkora a létjogosultsága a filmes palettán a zenés daraboknak, azt nem mi fogjuk megmondani, mindenesetre némely stúdiók továbbra is látnak fantáziát a dologban. Az MGM 2021 végén, egész konkrétan az év utolsó napján fogja megjelentetni a Cyrano című filmjét, melyben Peter Dinklage fogja a címszereplő hősszerelmest alakítani és amihez most előzetes érkezett.

Hirdetés

A trailerből nemcsak a történet vázlatát ismerjük meg, hanem ízelítőt kapunk a zenés-éneklős részekből is, ami így első hallásra egyáltalán nem bántotta a fülünket. A Cyrano egy szerelmi háromszöget fog bemutatni, melyben Dinklage költőként asszisztál Kelvin Harrison Jr. karakterének (Christian), hogy az szerelmes versekkel elnyerhesse Roxanne-t (Haley Bennett). A bonyodalom ott kezdődik, hogy Dinklage beleszövi a sorokba saját érzéseit is, melyek természetesen betalálnak Roxanne-nél, viszont ő végig a versek megbízóját hiszi a sorok mögött.

Joe Wright rendező egyébként Erica Schmidt (aki mellesleg Dinklage felesége) 2018-as színpadi darabját fogja vászonra vinni (melyben szintén Dinklage és Bennett játszották a főszerepet), és minden bizonnyal hasznára lesz, hogy korábban már olyan szépirodalmi klasszikusokat adaptált, mint a Büszkeség és balítélet, a Vágy és vezeklés vagy az Anna Karenina. A már említett színészeken kívül még Ben Mendelsohn és Bashir Salahuddin is feltűnnek a produkcióban. Mindenesetre fura lesz Dinklage-et egy ilyen családbarát alkotásban viszontlátni a Trónok harca után, ám talán pont egy ilyen filmre lesz szükségünk, hogy kellemes hangulatban búcsúztassuk majd az óévet.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.