Hirdetés

Rövid előzetes érkezett a Hamupipőke újabb feldolgozásához

|

A film az Amazon Prime-ra jön majd.

Hirdetés

A klasszikus Hamupipőke-mesének megannyi feldolgozása született már a filmtörténelem során: modern köntösbe is ültették, élőszereplőssel is próbálkoztak, most pedig Kay Cannon (a Szűzőrség rendezője) úgy gondolta, hogy tud még mit hozzátenni a témához és csavarni a dolgokon. Az ő olvasata a jól ismert történetről egy olyan musical lesz, amely a jelek szerint szabadosan fogja feldolgozni az eredeti cselekményt. 

Hirdetés

A Hamupipőkének eredetileg a Sony Pictures adott volna otthont és még most júliusban bemutatásra került volna, azonban ők végül elálltak a produkciótól és az Amazon Prime-nál landolt. A filmet a már említett Kay Cannon írta és rendezte, a címszerepben pedig Camilla Cabello énekesnőt láthatjuk, akinek ez lesz az első filmszerepe. Rajta kívül láthatjuk majd a filmben Billy Portert, Pierce Brosnan-t, a Jégvarázsból ismert Idina Menzel-t, valamint Minnie Driver-t és Tom Hopper Macskák című musicaljének egyik sztárját, James Corden-t. Na de nézzük csak a trailert:

Rövidke kedvcsináló ez, sok mindent nem lehet leszűrni, azt azonban igen, hogy a film dúskálni fog a dalbetétekben, ezen kívül pedig vélhetően némi öniróniát, vicces kikacsintást is fog tartalmazni (ha az előzetes utolsó dialógusát figyeljük meg). Nagyobb változtatásnak tűnik még a Tündér keresztanya figurája, ugyanis itt az eddigi feldolgozásokkal ellentétben férfi fogja megformálni (Billy Porter) és Fab G névre fog hallgatni. Az előzetessel együtt egyébként megkaptuk a bemutató dátumát is, ami: szeptember 3. Ekkor fog debütálni az Amazon Prime-on. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.