Szívmelengető előzetest kapott a Scooby-Doo reboot

|

Scooby és Bozont először rezelnek be a szörnyektől, méghozzá animációs stílusban.

Scooby-Doo és a Rejtély Rt. kalandjai még egészen az 1970-as évekig nyúlnak vissza, mikor is a Hanna-Barbera stúdió világhódító útjára indította a négy kotnyeles tinédzser és a minden lében kanál kutyájuk azóta sokat megélt történetét. Scooby-ék persze ezek után még rengeteg különböző animációs sorozatban és filmben bukkantak fel az elkövetkezendő évtizedek során, azonban az ezredforduló elején készült két kevéssé szép emlékű élőszereplős mozi végül jó időre bezárta az ajtót a franchise mozis pályafutása előtt. 

Hirdetés

Ennek fényében nem meglepő, hogy a Warner ezúttal ismét animációs formában szeretné visszahozni a köztudatba Scooby-Doot és barátait, méghozzá egy manapság divatos eredettörténetetbe csomagolva őket, amely az első előzetes alapján meglepően szívmelengetőnek tűnik. Bár a trailerből jelenleg még nehéz pontos következtetéseket levonni a cselekményt illetően, az már most kitűnik, hogy a szimplán csak Scooby névre keresztelt reboot hangulatában leginkább a klasszikus mese kissé ügyefogyott felfogását igyekszik megidézni, annak minden bájával és hibájával együtt. Mi mindenesetre nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy a kotnyeles kölykök ezúttal milyen szellemes avagy természetfelletinek tűnő ügybe keverednek majd bele.

A Scooby 2020. május 14-én mutatkozik be a hazai mozikban. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.