Denis Villeneuve már kilóra megvett minket korábban a Sicario, illetve az Érkezés című filmjeivel, így nem nagyon kételkedünk abban, hogy ütős élményben lesz részünk a Szárnyas fejvadász folytatását nézve. Melyhez most újabb előzetes érkezett.
Ezúttal az eddigiekhez képest jóval többet mutatnak, de még így is, érezhetően hagynak meglepetéseket, nem igazán merül fel annak a gyanúja, hogy ellőnének bármi fontosat, ami későbbiekben roncsolná a friss filmélményt. A hangulat továbbra is fantasztikusnak ígérkezik, az atmoszférát vágni lehet, már csak abban kell reménykedni, hogy maga a történet és a cselekményvezetés is legalább olyan erős lesz, mint amilyennek ez az egész kinéz. Egy biztos: a hátsónk ott lesz a moziban. Na de lássuk csak azt az új előzetest (Frissítve: már szinkronos változat is érkezett!):
Szinkronos:
Eredeti:
A film 30 évvel az eredeti után játszódik és egy K fedőnevű blade runner odisszeáját követhetjük nyomon, amint olyan titkokra bukkan, mely a társadalom végét is jelentheti. Közben pedig (nem mellesleg) rátalál a harminc éve eltűnt Deckard-ra is, aki szintén nagy segítségére lehet a nyomozásban. Ryan Gosling és Harrison Ford mellett Jared Leto, Dave Bautista és Mackenzie Davis is tiszteletét teszi a sci-fiben. A film október 5-én kerül bemutatásra kicsiny hazánkban.