Mondjon bárki bármit Clint Eastwoodról, azzal nem lehet megvádolni, hogy csak ül a seggén és nem csinál semmit. Persze, a közelmúltbeli rendezései nem voltak épp túl fényesek (egyesek szerint kivételnek számít a Sully, de e sorok írója azt is unta), ihlettelenek voltak és gyéren megrendezettek, de legalább próbálkozik. Színészként ugyan már egy ideje nem láthattuk, hiszen elvileg visszavonult, utóbb 2012-ben játszott mozivásznon Amy Adams mellett Az utolsó csavar című filmben, de kvázi hattyúdalnak minősült már a Gran Torino is éppen tíz éve, 2008-ban. Most azonban ismét úgy döntött az élő legenda, hogy nem csak a kamera mögött veszi ki a részét a munkából, de a kamera előtt is. Igazából ennek nem tudunk nem örülni.
A The Mule főszereplője egy idős férfi, aki kábítószercsempészéssel foglalkozik (őt alakítja Eastwood) és akinek élete és karrierje alkonyára érve el kell számolnia saját magával és azzal, hogy élete során hátrahagyott mindent és mindenkit, aki kicsit is számított rá, vagy aki kicsit is számított neki. Miközben a hatóságok is a nyakában lihegnek. Nem lesz könnyű.
Az előzetes meglehetősen borongós hangvételű (feltehetően a film maga is ilyen lesz), miközben ráerősít arra, hogy a színész/rendezőnek vélhetően ez lesz az utolsó, nagy dobása a filmvásznon. Mondjuk úgy: kap egy második hattyúdalt. Igazi, remek karakterdrámának tűnik ennyiből, amit már csak azért is muszáj lesz megnézni, mert Eastwood mellett fontos szerephez jut Bradley Cooper, Laurence Fishburne, Michael Pena, valamint Andy Garcia és Taissa Farmiga is.
A filmet az Egyesült Államokban 2018. december 14-én mutatják be.