Hirdetés

Előzetesen az Erőszakik rendezőjének legújabb filmje

|

A Three Billboards Outside Ebbing, Missouri megkapta első előzetesét és méltónak tűnik a nagy elődökhöz.

Hirdetés

Martin McDonagh az egyik legnagyobb kortárs drámaírónk, emellett tehetséges filmrendező is, és mindkét korábbi rendezésében - akár az Erőszakikat (avagy In Bruges-t), akár a Hét pszichopata és a si-cut vesszük - kiváló érzékkel vegyítette a remek karakterdrámát az abszurd fekete humorral. Egy valamihez nincs érzéke továbbra sem: a jó címekhez.

Hirdetés

Legalábbis a Three Billboards Outside Ebbing, Missouri nem éppen tűnik nézőcsalogató címnek, ahogy anno az In Bruges sem (ebből a szempontból továbbra is kifejezőbbnek tartom a sokat szidott magyar megfelelőjét), de a Fox Searchlight most kiadott korhatáros előzetese alapján McDonagh továbbra is formában van, Francis McDormand pedig talán még sose volt ilyen zseniális.

Az Oscar-díjas színésznő egy olyan anyát játszik, akinek a lányát meggyilkolták, de három hónap után sem találták meg a tettest, ezért három, a város határában található hirdető táblán vonja felelősségre a rendőrfőnököt, akit Woody Harrelson játszik. Mondani sem kell, hogy az indulatok ezután szép fokozatosan elszabadulnak.

McDonagh ezúttal is igen illusztris színészgárdát tudhat magáénak: McDormand mellett a Hét pszichopatában már vele dolgozó Harrelson és Sam Rockwell mellett feltűnik még Abbie Cornish, Lucas Hedges, Želko Ivanek, Caleb Landry Jones, Clarke Peters, Samantha Waving, John Hawkes, és Peter Dinklage. A film még valamikor idén a mozikba kerül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.