Hirdetés

Új főcímet és premier dátumot kapott a Kacsamesék

|

A Disney XD rebootolt Kacsamesék rajzfilmsorozata új főcímet és premierdátumot is kapott a csatornától.

Hirdetés

Miközben a Disney a nagyvásznon a saját meséinek élőszereplős adaptálásával, illetve a Marvel és a Star Wars filmek felügyelésével van elfoglalva, a tévéképernyőn is nagy dobásra készül idén, hiszen a Kacsamesék 30 éves évfordulójának alkalmával újraindítják az Emmy-díjas rajzfilmsorozatot. Azt már az első előzetes után meg tudtuk állapítani, hogy a reboot megőrzi a hagyományokat és nem áll be a 3D-s trendbe, de nem is teljesen a megszokott rajztechnikát fogjuk visszakapni 2017-ben. Ebből kaphatunk újabb ízelítőt a főcímből, amit most kidobott a Disney XD.

Hirdetés

A főcímzene tehát szintén átdolgozáson esett át, de a jól ismert traktusok szerencsére megmaradtak. Bár elsőre mindenképp furcsának hat az új képvilág - főleg azok számára, akiknek még élesen él az emlékükben a klasszikus mesesorozat kinézete -, nem lehetne ráhúzni azt, hogy megszokhatatlan lenne.

Az új főcím bemutatása mellett a csatorna azt is bejelentette, hogy augusztus 12-én egy egyórás filmmel fog debütálni az új sorozat, majd szeptember 23-án egy dupla epizóddal fogja birtokba venni saját helyét a Disney XD szombati műsorsávjában.

Ti mire számítotok a Kacsamesék reboot kapcsán? Szerintetek 2017-ben még tud akkora sikert aratni, mint amekkora népszerűségnek a 80-as, 90-es években örvendett?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.