A hétköznapi emberek többnyire ámulattal és irigységgel tekintenek a (tech)milliárdosokra, miközben arról rendre megfeledkeznek, hogy micsoda nyomás alá helyeződnek ezek az emberek. Ezt a nyomást pedig nem mindenki tudja egészségesen feldolgozni - ezt mutatja be Rouzbeh Heydari filmje, a Neon Lights is, amihez egy hangulatos előzetes is érkezett.
A történet szerint Clay Amani (Dana Abraham) techmogulról felröppennek pletykák, miszerint a saját cége próbálja kiebrudalni őt az igazgatói tanácsból. Ha ez nem lenne önmagában elég trauma, még a múlt szörnyűségeivel is meg kell birkóznia. A pszichológusa tanácsára egy izolált helyszínre hívja össze testvéreit, ám a családi összejövetelen elhangzott titkok végzetes következményeket vonnak maguk után.
A színészi stáb legismerősebb neve Kim Coates lehet a Kemény motorosok című szériából, aki a főszereplő terapeutáját alakítja majd, és mellette producerként is részt vett a projektben. Rajta kívül Brenna Coates, Brit MacRae, Stephen Tracey, Rene Escover, Erika Swayze és Lauren Howe szerepelnek a filmben, melynek forgatókönyvét a főszereplő Abraham jegyzi. A korhatáros Neon Lights július 12-től lesz elérhető video-on-demand és digitális formában.
Titeket beszippantott a trailer fojtogató hangulata?