Hirdetés

Végre előzetesen az új magyar krimisorozat, A besúgó

|

Helló, nyolcvanas évek Magyarországa!

Hirdetés

Az HBO Max-ra fog érkezni még idén tavasszal a legújabb magyar, saját gyártású sorozat, A besúgó. A történet 1985-ben játszódik a kommunista Magyarországon, a főszereplő pedig Geri, aki Budapestre költőzik, hogy a Gazdaságtudományi Egyetemen tanuljon. Társai, barátai (akik rendszeresen tüntetéseket szerveznek a kommunista rendszer ellen) azonban még csak nem is sejtik, hogy beszervezték őt besúgónak, és sakkban tartják őt beteg öccsével, akinek szüksége van az állam által biztosított gyógyszerre.

Hirdetés

A sorozatban láthatunk majd megannyi tehetséges, ifjú színészt és színésznőt, úgy mint: Váradi Gergelyt, Patkós Mártont, Szász Júliát, Szőke Abigélt, Lengyel Benjámint, valamint Váradi Ádámot. De olyan rutinos rókák jelenlétének is örülhetünk, mint amilyen Mácsai Pál, Hajdú Szabolcs, illetve Gyabronka József.

A feszesre vágott teaser sok izgalmat, akciót és fiatalos lendületet ígér és reméljük, hogy majd a cselekményvezetés is felér majd ehhez az ígérethez. A nyolcrészes minisorozat az HBO MAX első magyar gyártású sorozata, az író-rendező Szentgyörgyi Bálint (aki egyben a kreátor is), de a rendezők között rajta kívül ott láthatjuk még Mátyássy Áront, valamint Miklauzicz Bencét is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.