Kedden még csak egy nagyon hangulatos posztert osztottak meg az interneten Ti West X-re keresztelt projektjéhez, ami után mindenki csak találgatott, hogy mire is megy majd ki a játék a filmben. Aztán szerdán gyorsan megkaptuk az első előzetest is, mely egy teljesen elborult horror-vígjátékot vázol fel. Lessétek meg az első képkockákat alább.
Az X 1979-ben játszódik egy texasi farmon, ahol egy vándor pornóstáb megszáll néhány nap erejéig. A tulajok tudta nélkül természetesen folytatják a maguk forgatását, ám gyorsan kiderül, hogy az idős bácsi haragjánál már csak a feleségtől kell jobban félnie a nagyreményű fiataloknak.
A március 18-án érkező X-ben Jenna Ortega, Kid Cudi, Brittany Snow, Mia Goth és Martin Henderson alakítják a már említett pornóstábot. A rendező, West az elmúlt években teljesen átcsoportosította a figyelmét a tévésorozatokra, és már lassan 10 éve, hogy utoljára egész estés horrorfilmmel jelentkezett volna (akkor a The Sacrament, a hamarosan Leonardo DiCaprio főszereplésével készülő Jim Jones sztorit dolgozta fel modern körülmények között), úgyhogy nagy izgalmak előzik meg az új filmjét a rajongók részéről.
Titeket felcsigázott az X előzetese?