Hirdetés

Már feliratosan is nézhető a Zsivány Egyes fantasztikus werk klipje

|

A Star Wars Celebration alkalmából a Lucasfilm nyilvánosságra hozott egy rendkívül hangulatos werk klipet a Zsivány egyes - Egy Star Wars történethez, amit most már magyar felirattal ellátva nézhettek meg, illetve az első magyar plakátot is megtekinthetitek.

Hirdetés

Idén is megtartották a Star Wars Celebrationt, amely már 1987 óta a vérbeli Star Wars rajongók gyülekező helyéül szolgál. Ezúttal sem maradtak el az érdekességek és apróságok és bejelentések, még ha az élőszereplős alkotásokba egy kicsit kevesebb betekintést is nyerhettünk, azért nem panaszkodhatunk, ugyanis megmutatták nekünk a Zsivány egyes - Egy Star Wars történet első plakátját, ami szemgyönyörködtetőre sikerült és mellé egy kiváltképp hangulatos werk klipet is kaptunk, amellyel betekinthetünk a forgatásba.

Hirdetés

Ahogyan minden korábbi Star Wars film esetében a lehető legkevesebb CGI használatára tevékenykedtek, ezt a dicséretes szokásukat most a Zsivány egyes esetében sem felejtették el, ezt a közel 3 perces klip remekül demonstrálja. A fantasztikus klipet odafent tekintetitek meg, idelent pedig a film első magyar nyelvű plakátjában gyönyörködhettek. A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet december 14-én kerül majd a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.